F1: a japán Taki bácsi szerint ő minden idők legrosszabbja

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 14:09
null
Inoue Taki a motorháztetőn az 1995-ös Magyar Nagydíjon
Az autosport.com csütörtökön szavazásra invitálta látogatóit, hogy kiderüljön, kit tartanak a legutóbbi húsz év legrosszabb Formula-1-es pilótájának. Nos, a „győztes” a japán Inoue Taki lett, aki – megkönnyítve a szakportál olvasóinak dolgát – szintén leadta a voksát, mégpedig saját magára, ráadásul nem csak az utóbbi 20 évre vonatkoztatva.

„Nem kérdés, ki volt minden idők legrosszabb Formula–1-es, versenyzője!! Egyértelműen én, Inoue Taki” – írta a Twitteren a már visszavonult 49 éves pilóta, aki 18 versenyen állt rajthoz a száguldó cirkuszban 1994-ben és 1995-ben a Simtek Ford, illetve a Footwork Hart színeiben. A kóbei születésű úriember világbajnoki pontot nem szerzett, és célba is csak ötször ért nem túl hosszú F1-es pályafutása során.

„Kedves követőim és mindenki, aki rám szavazott mint az elmúlt húsz év legrosszabb F1-es pilótájára, nagyon szépen köszönöm, hogy hozzásegítettetek a »legrosszabb« címhez” – jelezte újabb bejegyzésében Inoue, hogy nem veszítette el a humorát.

Inoue az egyik legemlékezetesebb alakítását az 1995-ös Magyar Nagydíjon mutatta be, amikor a 14. körben leállt az autója. Füstölgő járművét egyből „kezelésbe vették”, ám ő nem volt elégedett a pályabírókkal, ezért az egyik kezéből kikapta a poroltót. Azonban még mielőtt használni tudta volna, elütötte az időközben odaérkező biztonsági személyzet autója, de szerencséjére nem sérült meg súlyosan.

A szavazáson egyébként a svájci Jean-Denis Délétraz végzett a második helyen, míg a harmadik a malajziai Alex Yoong lett.

INOUE TAKI AZ 1995-ÖS MAGYAR NAGYDÍJON

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
11 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
12 órája

Magyar Nagydíj: Domenicali szerint Magyarország példát mutat a világnak

F1
13 órája

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
16 órája

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
2025.07.29. 16:46

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
2025.07.29. 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik