F1: Hamilton vezet ebédidőben az első, esős napon

Vágólapra másolva!
2013.02.28. 13:21
null
Vizes pályán kellett köröznie az F1-es mezőnynek
A Mercedesszel versenyző Lewis Hamilton vezet edédidőben az utolsó kollektív Formula–1-es teszt első napján Barcelonában. A pilóták munkáját nagyban befolyásolták a vizes körülmények, az eső többször is eleredt a délelőtt folyamán, kérdés, egyáltalán lesz-e a nap folyamán száraz a pálya.

Nem ideális körülmények között kezdődött a tesztnap, reggel többször is esett az eső, így a vizes aszfalton sokáig nem lehetett mért köröket látni. Romain Grosjean hamar a kavicságyban kötött ki, s emiatt egy időre meg kellett szakítani a körözést.

A pilóták többsége az intermediate gumikon futotta a gyors köreit, egy óra elteltével Felipe Massa állt az élen 1:42.963-mal, majd Jean-Éric Vergne vette át a vezetést (1:42.155). Amikor már úgy tűnt, javul a pálya állapota, újra eleredt az eső, s olyan intenzitással, hogy akik ki is merészkedtek a boxból, azok is esőgumira váltottak.

Massa esőgumin is tudott javítani idején, de Vergne-t nem tudta megközelíteni. Az égi áldás elálltával újra egyre többen hajtottak a pályára, Grosjean is visszatért.

A száradó pályán Lewis Hamilton állt az élre 1:41.614-el, míg Massa feljött közvetlenül mögé. A változatosság kedvéért ebédidő előtt újra esni kezdett, miközben a köröket legszorgalmasabban gyűjtögető Esteban Gutiérrez ment bele a gumifalba, emiatt újra piros zászló következett. Az egyórás szünet előtt már nem változott az élcsoport.

FORMULA–1, KOLLEKTÍV TESZT, ELSŐ NAP, BARCELONA
ÁLLÁS 13 ÓRAKOR
1. Hamilton Mercedes 1:41.614 perc 43 kör
2. Massa Ferrari +0.234 mp h. 40
3. Vergne Toro Rosso +0.541 38
4. Webber Red Bull +2.035 44
5. Di Resta Force India +2.830 33
6. Gutiérrez Sauber +3.406 47
7. Grosjean Lotus +3.533 29
8. Bottas Williams +3.843 44
9. Pic Caterham +5.907 31
10. Pérez McLaren +6.948 23
11. Chilton Marussia +8.639 34

 

Legfrissebb hírek

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2025.11.12. 21:42

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2025.11.12. 17:28

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2025.11.11. 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54
Ezek is érdekelhetik