F1: „Kovalainennek több tiszteletet kellene mutatnia”

2013.01.13. 11:59
Mike Gascoyne, a Caterham Formula–1-es istállójának csapatvezetője szerint Heikki Kovalainennek sokkal több tiszteletet kellene mutatnia, ha jövőre is náluk szeretne versenyezni. Egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy a finn versenyző a Caterhamnél folytathatja pályafutását.
Mike Gascoyne különösen rossz néven vette Kovalainen nyilatkozatát, miszerint már rég meg kellett volna kapnia a Caterhham egyik ülését 2013-ra, az elmúlt években mutatott kitűnő formája alapján. Az angol csapatvezető ezzel szemben csalódott, és úgy véli, Kovalainen nem érdemelte ki az újabb lehetőséget.

„Ez egy nagyon sajnálatos dolog. Heikki nagyon tehetséges versenyző, de a menedzsmentje tavaly nem kezelte túl jól, és ő maga sem tett meg mindent. Három éve velünk van, megfelelően megfizettük ez idő alatt, így kicsit több tiszteletet vártam volna tőle” – mondta a Caterham csapatvezetője.

A 2012-ben a konstruktőri pontversenyben a tizedik helyen végző csapat tehát a jelek szerint teljesen új versenyzőpárossal vághat neki a következő szezonnak, miután az istálló már elköszönt Vitalij Petrovtól, és szerződtette a mindössze 22 éves Charles Picet, így már csak egy ülés kiadó a malajziai tulajdonú csapatnál.

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
15 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
16 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
19 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
22 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02