F1: Jean Todt kiáll a nevezési díjak emelése mellett

MTI MTIMTI MTI
2012.11.06. 17:23
Címkék
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke megvédte a Formula–1-es világbajnokság nevezési díjainak drasztikus emelését.

„A kisebb csapatoknak kevesebbet, ötszáz- és nyolcszázezer dollár közötti összeget kell fizetniük – nyilatkozta a francia sportvezető az Autosport című szaklapnak kedden. – A nagyobb istállók, amelyeknek a bevétele is nagyobb, többet fizetnek majd.”

A Formula–1-ben szereplő csapatoknak jövőre 500 ezer dolláros nevezési díjjal kell számolniuk, miközben ez eddig 399 800 dollár volt. Emellett 2013-ban fordul elő először az F1 történetében, hogy az istállóknak fizetniük kell a megszerzett pontok után. Egy pont 5000 dollárt ér, a konstruktőrök között világbajnok istálló pedig minden pont után 6000 dollárt fizet a FIA-nak.

„Minden demokratikus államban adókat kell fizetni, ezeknek mértéke pedig a bevételektől függ – mondta ezzel kapcsolatban Jean Todt, aki a Formula–1-es jogosítványok, a szuperlicencek megemelt díját is megvédte. – Aki húsz-harmincmillió dollárt keres egy évben, az megengedheti magának, hogy kétszázötven-ezerért kiváltsa a versenyzői engedélyét.”

Azoknak a pilótáknak, akik nem kapnak pénzt a versenyzésért, 10 ezer dollárba kerül a szuperlicenc kiváltása.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
6 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
6 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
6 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
6 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
6 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik