F1: Ennyit tud az autó, a verseny jobb lesz - Alonso

2012.11.03. 15:46
Címkék
Fernando Alonso úgy érzi, mindent kihozott a Ferrariból az Abu-dzabi Nagydíj hivatalos időmérő edzésén, de ez csak a 7. rajtkocka megszerzésére volt elég.

„Nem vagyunk versenyképesek, a saját teljesítményemmel azonban elégedett vagyok. A második és a harmadik szakaszban ugyanolyan időeredményt értem el, 1:41.5-öt, ami az autó maximuma volt. A versenyre általában javul a tempónk, bízom benne, hogy sikerül javítani” – mondta Alonso.

Felipe Massa is csalódott volt a 9. helyezése miatt.

„Az ötödik és a hatodik helyre vártuk magunkat, ezért csalódottak vagyunk – mondta a brazil. – Rengeteget számít a helyszín, a McLaren feltámadt, a Red Bull előnye pedig elfogyott. Néhány alkatrész eltér Fernando és az én autómon, reméljük, a versenyen mindketten jobbak leszünk.”

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
5 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája