F1: az FIA hatalmasat emelt a nevezési díjakon

Vágólapra másolva!
2012.11.02. 16:03
Címkék
A Formula–1-ben 2013-ra drámaian megemelkedik a nevezési díj, amelynek befizetése alapfeltétele, hogy egy-egy istálló részt vehessen a jövő évi világbajnokságon. A Red Bull vonatkozó költsége a tavalyihoz képest a tízszeresére nő.

A konstruktőri címet megnyerő csapat 500 ezer dollárt fizet alapdíjként, pluszban a megszerzett vb-pontokért egyenként 6000 dollárt. Minden más istálló, amely nevezni akar, 500 ezer dollárt, plusz pontonként 5000 dollárt köteles letenni.

Tavaly a csapatoknak egységesen közel 400 ezer dollárt kellett fizetniük az idei sorozatba történő nevezéshez, ami a Red Bull esetében az összeg több mint tízszeres növekedését jelenti.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) – amelynek határozott célja, hogy 40 millió dollárra tegyen szert jövőre az F1-ből (ebből 16 millió jönne az istállóktól, 24 millió pedig a Formula–1 gazdasági jogait birtokló, a tévés és versenyrendezési jogdíjakat beszedő Formula One Managementtől) – azt is közölte, hogy a csapatoknak november 30-ig fizetniük kell.

A csapatok jelezték, elfogadják a nevezési díjakat.

A CSAPATOK VÁRHATÓ NEVEZÉSI DÍJAI (a tavalyi vb eredményei alapján)
Red Bull (650 pont) 4 400 000 dollár
McLaren (497 pont) 2 985 000 dollár
Ferrari (375 pont) 2 375 000 dollár
Mercedes (165 pont) 1 325 000 dollár
Lotus (73 pont) 865000 dollár
Sauber (44 pont) 720000 dollár
Toro Rosso (41 pont) 705000 dollár
Williams (5 pont) 525000 dollár
Caterham (0 pont) 500000 dollár
HRT (0 pont)
500 000 dollár
Marussia (0 pont) 500000 dollár
Legfrissebb hírek

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
9 perce

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
24 perce

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
32 perce

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
54 perce

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
1 órája

Barkóczi Benedeknek el kell hagynia Brazíliát

Légiósok
1 órája

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Arne Slot Kerkezről is beszélt a sajtótájékoztatón

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik