F1: a Ferrari elnöke cáfolja Vettel érkezésének hírét

2012.10.15. 12:30
Címkék
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke röviden, de határozottan cáfolta, hogy a Ferrari 2014-re előszerződést kötött Sebastian Vettellel, aki a jövőre a csapatnál maradó Felipe Massa helyére érkezik Maranellóba.
„Mindig is megmondtam, hogy nem akarok két dudást egy csárdában, mert ez csak labilissá teszi az istállót – reagált a BBC-ben megjelent hírekre Di Montezemolo, majd Felipe Massa szerződéshosszabbításáról beszélt. – Az idény közepén elképzelhetetlennek tartottam, hogy hosszabbítsunk Massával, de összeszedte magát, és végre úgy versenyez, ahogy elvártuk tőle. Monzában újjászületett, és Japánban, majd Dél-Koreában is remekül versenyzett. Jól megvannak Fernandóval, és én is szeretem Felipét, legalább negyvenszer beszéltünk az idén.”
Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
1 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 perce

Úszás: bejelentette visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
3 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
6 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
9 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
1 órája

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája