F1: elengedik a lekörözötteket, rend lesz a biztonsági autó mögött

2011.12.08. 14:27
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség a 2012-es idényre kijavította a Formula–1 2011-es szabályzatának egyik leggyengébb pontját: a biztonsági autós időszakokban a lekörözötteket visszaengedik a mezőny végére, hogy visszavegyék a körüket, és ezzel a verseny éllovasa mögött azokat hagyják, akik valóban üldözik az első helyezettet.

Az idén több versenyen is csökkentette az üldözők esélyeit, hogy az újraindulásnál előbb a lekörözötteken kellett átverekedniük magukat – igaz, ezzel az üldözöttek visszaszerezhettek valamit a biztonsági időszak előtt szerzett előnyükből.

A versenyen a pozícióját védő pilóta nem mehet vissza az ideális ívre azt követően, hogy védekezés céljából elhagyta azt.

Újdonság lesz még, hogy a verseny teljes ideje nem lehet több négy óránál, azaz ha esik az eső, és félbeszakítják a körözést, az újraindítást követően a rajtot követő negyedik óra lejártakor le kell inteni. Az idei Kanadai Nagydíj 4 óra 4 percen át tartott.

Az FIA Gerhard Bergert nevezte ki az együléses, nyitott karosszériás autókat felvonultató gyorsasági sorozatokat felügyelő testület élére.

Legfrissebb hírek

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
30 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
58 perce

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
8 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik