F1: a Vettel mögé szoruló Hamilton annak örül, hogy gyors az autója

2011.11.12. 16:23
Címkék
Lewis Hamilton annak ellenére hiszi, hogy a McLaren nagyot lépett előre az Indiai Nagydíj óta, hogy az Abu-dzabi GP időmérő edzésén lemaradt a pole pozícióról. A 2. és a 3. szabadedzésen a legjobb köridőt elérő angol elismeri Sebastian Vettel teljesítményét, de tudja, hogy jobb kört is tudott volna menni – az időmérő második szakaszában ment is.

„Nagyon jó volt ez a két nap, India óta rá sem ismerek az autóra, annyival jobb – mondta Hamilton. – Az időmérőn gyorsak voltunk, tulajdonképpen összességében én voltam a leggyorsabb, de nem ez számít. Sajnos a legvégén nem volt elég jó a köröm, de így jártam, gratulálok Sebastiannak. Szép köre volt, de a legfontosabb nap a holnap."

Jenson Button szerint a 3. szakaszban furcsa volt az autó viselkedése, hűvösebb lett az aszfalt, és az autó tapadása érezhetően csökkent.

„Nem hiszem, hogy nagyon meg kellene döbbennünk a végeredményen, de legalább tudjuk, hogy az autó versenyképes – mondta a 2009-es világbajnok. – Nem érzem százszázalékosnak a kocsit, az időmérő harmadik szakasza különösen furcsa volt, mert a hűvösebb aszfalton jóval kisebb lett a tapadás. Az autó másképpen viselkedett, mint korábban, az elején csökkent a tapadás. Ám ahogy Lewis is mondta, nagyon gyorsak vagyunk."

Legfrissebb hírek

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
22 perce

BL-negyeddöntő: Paris Saint-Germain–Liverpool

Bajnokok Ligája
23 perce

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
24 perce

Tóth Amarissa győzelmével vezetnek a magyarok Törökország ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
34 perce

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
42 perce

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
43 perce

Sportlövészet: Nagy Ákos Károly szeme előtt az olimpia is ott lebeg

Utánpótlássport
1 órája

Kolbenheyer Zsuzsanna: Ha valaki élvezi a játékot, annak ösztönző ereje van

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik