Formula-1: Hamilton még nem örül, vasárnap kitörne a rossz szériájából

2011.10.15. 08:58
Címkék
Lewis Hamilton a Dél-koreai Nagydíjon megszerezte a McLaren-istálló idei első rajtelsőségét, ennek ellenére nem ünnepelt nagyon az autójából kiszállva, és az edzést követő sajtótájékoztatón sem ült ki az arcára az ilyenkor a pole pozícióstól megszokott széles vigyor. Az angol pilóta elárulta, semmi gondja sincs, csak tisztában van vele, hogy a pole önmagában semmit sem ér, az örömködést vasárnapra tartogatja – már ha lesz oka rá.
„Nagyon boldog vagyok, és büszke a csapatra azért, amit az előző néhány futamon tett az autóval, csak éppen a vasárnapi verseny, ami igazán számít, és ahol a pontokat osztják – mondta Hamilton. – Az elmúlt időszakban ez az egyetlen sikerélményem, ami nagyon jó érzés, és Jenson Japánban aratott győzelme után nekem is sikerült valamit tennem a csapatért. A versenyt azonban még nem futottuk le. Az utóbbi időben nehéz futamaim voltak, remélem, vasárnap sikerül kitörnöm ebből a rossz szériából. Bízom benne, hogy Jensonnal együtt vissza tudjuk adni a csapatnak, amit kaptunk tőle."
Legfrissebb hírek

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Egyéb egyéni
11 perce

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
20 perce

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
21 perce

A Hydro Fehérvár AV 19 kilenc év után elköszönt Szélig Viktortól

Jégkorong
28 perce

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik