Formula-1: az FIA megerősítette, Kobajasi indulhat a 7. helyről

2011.10.08. 14:40
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kiadta a Formula–1-es Japán Nagydíjra az ideiglenes rajtsorrendet, amely megerősítette a korábban már általunk is megírt forgatókönyvet, miszerint a japán Kobajasi Kamui startolhat majd a 7. pozícióból.

Az időmérő rendszer a Q3-ban a mért körrel nem rendelkező pilótákat automatikusan a rajtszámuk szerint rangsorolta, holott a szabály szerint a mért kört megkezdő, illetve a pályára kihajtó versenyzők megelőzik a sorban a végig a boxban maradókat. Így fordulhatott elő, hogy Kobajasi Kamuit – noha a szabály alapján a hetedik helyen kvalifikálta magát, hiszen megkezdett egy mért kört, amelyet nem fejezett be a Q3 legelején – a számítógép Michael Schumacher, Bruno Senna és Vitalij Petrov mögé rangsorolta a rajtszáma alapján.

Az FIA megvizsgálta a történteket, és a szabály alapján a mért kört megkezdő, de nem befejező Kobajasi rajtolhat a hetedik helyről, míg a pályára kihajtó, de mért körét megkezdeni nem tudó Michael Schumacher a nyolcadik rajtkockából. A két Renault-pilóta között pedig a rajtszám dönt, ugyanis egyikük sem hajtott ki a pályára az időmérő utolsó fázisában, így Bruno Sennáé a kilencedik, Vitalij Petrové pedig a tizedik pozíció.

Legfrissebb hírek

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
5 perce

Körmend: győzni kell Kecskeméten és bízni benne, hogy a Honvéd megveri a Sopront

Kosárlabda
11 perce

Vívás: a párbajtőröző Horváth Lotti ötödik a junior-vb-n

Utánpótlássport
24 perce

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
35 perce

FIBA Európa-kupa: szorosabb meccset játszana a Falco Bilbaóban

Kosárlabda
49 perce

A Minnesota bejutott a rájátszásba az NBA-ben

Amerikai sportok
1 órája

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
1 órája

A nijmegeni totális futball lázba hozza Hollandiát

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik