F1: Sok szerencsét kívántam Massának, erre ütköztünk - Hamilton

2011.10.30. 12:56
Címkék
Lewis Hamilton – a kanadai és belgiumi kiesését nem számítva – a Malajziai Nagydíj óta nem ért célba olyan rossz helyen, mint vasárnap Indiában, ahol a hetedik lett. Gyenge eredményének oka a Felipe Massával történt ütközése, Monaco, Monza, Szingapúr és Szuzuka után ötödször ért egymásnak az autójuk.
„Nem tudok mit mondani, sajnálom a csapatot, mert a srácok többet érdemeltek ennél a hetedik helyezésénél – mondta Hamilton a BBC-nek. – Mostanában nem volt a legjobb a viszonyom Felipével, de a verseny előtti megemlékezés során egymás mellé álltunk, és bár ő nem beszélt, én átkaroltam, és sok szerencsét kívántam neki a versenyre. Amikor megpróbáltam megelőzni, a belső íven voltam, ahol porosabb volt a pálya, és nagyot is fékeztem, egy ponton már inkább hagyni akartam, hadd menjen, de olyan szűken fordult, hogy nem kerülhettük el az ütközést. Ezután a kocsi alja leért a földre, s hiába nyomtam a gázt, ahogy csak tudtam, nem értem utol a Mercedeseket."
Legfrissebb hírek

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
13 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
18 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
37 perce

Kajak-kenu vb: utólag lett bronzérmes a Szegedi Angelina, Kiskó Réka páros

Kajak-kenu
41 perce

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
54 perce

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

BL-negyeddöntő: Paris Saint-Germain–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik