F1: Nem rendült meg a hitem magamban, de kerülöm a bajt - Hamilton

2011.10.16. 11:01
Címkék
Bár a Dél-koreai Nagydíj edzései után úgy tűnt, a McLaren-Mercedeseknek fekszik leginkább a jongnami versenypálya, a pole-ból rajtolva a második helyet megszerző Lewis Hamilton elmondta: nem ez volt a helyzet.

„Nem volt rossz verseny, Sebet nagyon nehéz lett volna utolérni és megelőzni, és Mark is nagyon jól vezetett. Az autóval küszködtem, a kerekek szinte minden kanyarban leblokkoltak fékezéskor, az autó alulkormányzott volt, de még így is sokkal jobb hétvégém volt, mint a korábbi futamokon" – mondta Hamilton, majd cáfolta, hogy haragban lenne csapatával.

Ezt azután feltételezték a helyszínen tartózkodó újságírók, hogy szombaton nem ünnepelte meg pole pozícióját, és a versenyen is rátett egy lapáttal, ingerülten beszélt mérnökével.

„A csapat bízik bennem, és nekem sem rendült meg a hitem önmagamban, ez szóba sem kerülhet. Voltak nehéz versenyeim, de nem inogtam meg. A hétvégén az volt a fő célom, hogy elkerüljem a bajt, és ne hívjanak be a sportfelügyelők irodájába. Ezzel együtt a jó eredmény is jött, úgyhogy boldog vagyok" – tette hozzá Hamilton.

Legfrissebb hírek

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Egyéb egyéni
10 perce

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
20 perce

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
21 perce

A Hydro Fehérvár AV 19 kilenc év után elköszönt Szélig Viktortól

Jégkorong
28 perce

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik