F1: Másnaposan érkeztünk, de így is a legjobbak voltunk - Vettel

2011.10.16. 10:30
Címkék
Sebastian Vettel, a Red Bull kétszeres világbajnoka és Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke boldogan nyilatkozott a Dél-koreai Nagydíjon aratott győzelem és a konstruktőr-világbajnoki cím megnyerése után.

„Nagyon jó látni, hogy az egész csapat odateszi magát, és az utolsó pillanatokig hajt, komolyan veszi az idényt – mondta Vettel. – Kicsit másnaposan érkeztünk Japánból, és a felkészülést az is megnehezítette, hogy pénteken és szombaton nem a legjobb körülmények között edzettünk, az időjárás kibabrált velünk. Ennek ellenére az időmérő remekül sikerült, csodálatos volt az autó."

„A biztonsági autós időszak nem hiányzott, Lewis visszazárkózhatott rám, és nehezen lehetett formába hozni a gumikat. Szerencsére sikerült, és a végén már kiengedhettem, mert Lewis és Mark egymással foglalkozott. Örülök, hogy a csapat-vb-címet is megszereztük" – mondta Vettel.

Csapatfőnöke, Christian Horner is nagyon boldog volt.

„Fenomenális verseny volt, az autóink nagyon gyorsak voltak – mondta Horner. – A második vb-cím jelképezi azt az odaadást és szakértelmet, amely a csapatot jellemzi, Adrian Newey és a technikai részleg hihetetlen munkát végez. Csodás időszakot élünk meg, élvezzük minden pillanatát, elmondhatatlanul büszke vagyok az istálló minden tagjára. A csapatban olyan hangulat uralkodik, mint sehol máshol az F1-es paddockban."

Legfrissebb hírek

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Egyéb egyéni
11 perce

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
20 perce

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
21 perce

A Hydro Fehérvár AV 19 kilenc év után elköszönt Szélig Viktortól

Jégkorong
28 perce

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik