F1: mindkét McLaren-pilóta úgy érzi, jobb köre is lehetett volna

2011.09.24. 18:12
Címkék
Lewis Hamilton négy versenyt kezdett zsinórban a második rajtkockából, de Szingapúrban a középső etapban elszenvedett defektje miatt nem akart két menetet teljesíteni az időmérő harmadik szakaszában, és hiába állt a hajráig a második helyen, a végén visszacsúszott a negyedik pozícióba. A versenyen két készlet szuperlágy abroncsot használhat, és az egyiket frissen akarta tartani.

„Nem hiszem, hogy nagyon rossz pozícióba kerültem volna, de nem volt elérhetetlen az első sor – mondta Hamilton, aki a BBC-nek cáfolta, hogy a defektes kereke miatt maradt a boxban a harmadik szakasz hajrájában, miközben Mark Webber és Jenson Button is elé került a listán. – A srácoknak gondjuk támadt az üzemanyagtöltővel, nem sikerült megtankolni a kocsit, kifutottunk az időből, és már nem tudtam visszamenni a pályára.”

Button szerint egyik köre sem volt tökéletes, ami még a pénteki kicsúszására vezethető vissza.

„Mind a két köröm nagyon jól sikerült a harmadik szakaszban, ha a kettőt sikerült volna összeraknom eggyé, az lett volna az igazán pazar, mert itt-ott hibáztam – mondta Button. – Ez még a pénteki hibámnak tulajdonítható, korán befejeztem az edzést, nem tudtam eleget gyakorolni, és nehezen éreztem rá a körre. Nagyon örülök, hogy az első háromba kerültem.”

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
5 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
5 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
5 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
5 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik