F1: jövőre nevet változtathat a Lotus, és a Renault lehet a Lotus

2011.09.12. 15:21
Címkék
Az ügy ugyanannyira kusza, mint a hír címe. Bár a Heikki Kovalainent és Jarno Trullit alkalmazó Lotus-istálló tavasszal megnyerte azt a pert, amelyet a Renault-t szponzoráló Lotus-csoport indított ellene, s amelynek célja a Team Lotus elnevezéstől való megfosztás volt, úgy tűnik, 2012-ben mégis nevet változtat a gárda.

„Nem örültem ennek a huzavonának, s végleg véget akarok vetni ennek a névmizériának – mondta az Autosport magazinnak Tony Fernandes, a Lotus-csapat malajziai tulajdonosa, aki Monzában nevetgélve beszélgetett Dany Baharral, az utcai Lotusokat gyártó csoport vezetőjével, erre pedig nemigen volt példa az elmúlt hónapokban. – A Lotus nevet egyébként is elsősorban marketingértéke miatt vettük fel a csapat elindításakor, de két idény után már nem ragaszkodunk hozzá. A kezdeteknél sem éreztem azt, hogy a régi Lotus utóda lenne a csapatom, a legendás gárda sikerei önmagukért beszélnek. Sok szurkolónak tetszett, amit tettünk, másoknak kevésbé. Ha lemondunk a Lotus névről, újra béke lesz, és azután, hogy megvettük a Caterham autógyárat, kiváló alternatívánk lett."

Ezek alapján a Lotus jövőre várhatóan Caterham néven indul az F1-ben, és a Renault is felveheti a Lotus elnevezést. A Group Lotus a 2010-es idény előtt engedélyt adott a Lotus-istállónak a név használatára, de miután a 2011-es szezon előtt szponzori szerződést kötött a Renault-csapattal, megpróbálta visszavonni azt. Ám közben Fernandes megvásárolta egy harmadik személytől a Team Lotus elnevezést, így Bahar cége a bíróságon nem járt szerencsével.

A változtatáshoz a többi csapat beleegyezése is szükséges.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
2 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik