Futballcsapatnyi kétszázas - a Magyar GP számokban

Vágólapra másolva!
2011.08.01. 11:57
null
Jenson Button a 200. futamán a 11. győzelmét aratta, ezzel 25. az örökrangsorban (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Jenson Button előtt tíz Formula–1-es pilóta mondhatta el magáról, hogy legalább 200 nagydíjon indult, a McLaren angol versenyzőjével futballcsapatnyira nőtt ezen versenyzők tábora. Button előtt csak Michael Schumacher ünnepelte győzelemmel ezt a jubileumát. Négy éve az a pilóta nyer a Hungaroringen, aki az első kört a 3. helyen fejezi be. A Renault az idén először maradt pont nélkül, a Toro Rosso (a Minardit is beleértve) először volt eredményes a Magyar Nagydíjon – mindjárt két autóval.

 

Jenson Button lett a 11. versenyző a Formula–1-ben, aki legalább 200 futamon állt rajthoz. A McLaren-pilótán kívül a jelenlegi mezőnyből hárman tartoznak a szűk elithez, az egyedüli 300-as Rubens Barrichello 315, Michael Schumacher 279, Jarno Trulli pedig 244 rajtnál jár.

Button előtt az eddigi tízből csak Schumacher tudta győzelemmel ünnepelni a 200. rajtját, a német a 2004-es Spanyol Nagydíjon a 75. győzelmének örülhetett, míg Button a 11.-nek.

Mivel a győzelmével az örökranglistán Villeneuve-öt, Rubens Barrichellót és Felipe Massát utolérő Button hátránya 100 pont a vb-éllovas Sebastian Vettellel szemben, megkockáztathatjuk: sorozatban a hetedik évben sem az nyerte meg a Magyar Nagydíjat, aki az év végén világbajnoki címet ünnepelt. (Erre a 26 magyarországi futamból 8-szor volt példa, háromszor Schumacher esetében.)

SZÖSSZENETEK A HÉTVÉGÉRŐL
„Nem érzed kényelmetlenül magad? Amióta F1-es pilóta vagy, rossz az idő a futamokon" – a BBC riporternője a Hispaniánál a Brit Nagydíj óta versenyző Daniel Ricciardónak.

„Talán azért jön ide az F1 huszonöt év után is, mert a Bernie Ecclestone-ról elnevezett út vezet a pályához" – Jenson Button szombaton.

„I feel hungry in Hungary" – Sebastian Vettel elsütötte az ócska poént, amikor arról beszélt, nem a vb-állásra összpontosít, hanem futamokat akar nyerni, mert éhezik a győzelemre.

„Ebben a hétvégében Sergio Pérez tizedik rajtkockája volt a legjobb. Minden mást el is felejtek, és ezzel a tudattal töltöm az augusztusi pihenőt" – mondta Peter Sauber a csapata számára pont nélkül záruló verseny után.

Button lett a nyolcadik versenyző, aki legalább kétszer nyert a Hungaroringen, korábban Nelson Piquet, Ayrton Senna, Damon Hill, Jacques Villeneuve, Michael Schumacher, Mika Häkkinen, valamint Lewis Hamilton tudott duplázni, de egyikük első és második sikere között sem telt el öt év. Senna végül három győzelemig jutott, míg Schumi négynél jár, neki az első (1994) és a 4. (2004) győzelme között telt el 10 év.

A legutóbbi négy Magyar Nagydíjat az a pilóta nyerte meg, aki az első kört a 3. helyen zárta. 2008-ban Heikki Kovalainen nyitotta az érdekes szériát, 2009-ben Lewis Hamilton, tavaly Mark Webber, az idén pedig Jenson Button tört előre a futam végére.

Button mind a négy mclarenes győzelmét részben esős futamon aratta (tavaly Ausztráliában és Kínában, az idén Kanadában nyert még), s mivel a 2006-os Magyar és a 2009-es Malajziai GP is esős volt, 11 diadalából hat született vegyes időjárási körülmények között!

A McLaren-istálló sorozatban 30-adszor szerzett pontot, szériája tíz versennyel hosszabb, mint a Ferrarié. Fernando Alonso egymás után negyedszer ünnepelt a dobogón, míg a csapattársát 16 időmérő után először legyőző Felipe Massa pályafutása 14. leggyorsabb körét jegyezte. A brazil 2006-ban, Button előző magyarországi sikere során is a leggyorsabb kört futotta a Hungaroringen.

Vettel a 23. pole pozícióját szerezte meg, így még beállíthatja Nigel Mansell egy szezonban (1992) felállított rekordját, a 14 rajtelsőséget egy idényen belül.

Nico Rosberg és a Toro Rosso-istálló a 100. nagydíján indult, a német pilóta a 9. helyért járó két ponttal, az olasz csapat dupla pontszerzéssel ünnepelt. Ezek voltak a csapat első pontjai a Hungaroringen, még elődje, a Minardi sem járt sikerrel e tekintetben hazánkban.

Paul di Resta, a Force India skót pilótája (aki a mezőnyből egyedüliként korábban semmiféle autóversenyen nem indult a Hungaroringen) élete legjobb eredményét érte el, a 7. helyezett újonc és a Toro Rosso remek eredményének az idén először pont nélkül maradó Renault-istálló látta kárát.

SCHUMI AZ ÉLEN, ÉS MÉGSEM
Michael Schumacher a tavalyi visszatérése óta először állt az élen versenyen, a riválisok első boxkiállása után kint maradt a pályán, és a 12-es kanyarig maga mögött tudta tartani Hamiltont. Ám akkor megelőzte őt a mclarenes, és a célvonalon már ő, és nem Schumi haladt át elsőként, így a hivatalos statisztikákban nem szerepel a német neve ebben a kategóriában.

NSO Formula–1 app okostelefonra!

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
1 perce

Szoboszlai Dominik néhány szóval reagált a magyar válogatott írek elleni vereségére

Magyar válogatott
10 perce

ATP-világbajnokság: finn, brit duó nyert a párosok között

Tenisz
39 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
46 perce

Videó: kétszer is vezettünk, de Parrott triplájával Írország legyőzte a magyar válogatottat

Magyar válogatott
47 perce

A 96. percben jött a dráma: az írek fordítottak a Puskás Arénában, szertefoszlottak a vb-álmaink

Magyar válogatott
50 perce

Torna mesterfokú ob: győri aranyak Győrben

Torna
54 perce

Portugália kilenc gólt vágott az örményeknek, megszerezte a csoport első helyét

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik