A McLarennél még nem mondtak le a bajnoki címről

Vágólapra másolva!
2011.08.17. 17:44
null
„A Ferrarit is szívesen látjuk a dobogón" (Fotó: Action Images)
Címkék
Martin Whitmarsh, a McLaren csapatvezetője, miután mindkét pilótája nyert egy-egy versenyt a nyári szünet előtt, úgy gondolja, hogy a Red Bull-Renault és Sebastian Vettel kényelmes pontelőnye ellenére még minden esélyük megvan a világbajnoki címre.

Lewis Hamilton és Jenson Button is csökkentette hátrányát a világbajnoki címvédő Vettellel szemben a Nürburgringen, illetve a Magyar Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően, de a Red Bull német pilótája továbbra is 88 pontos előnyt élvez Hamiltonnal szemben, Button pedig további 12 ponttal áll gyengébben. Martin Whitmarsh szerint óriási kihívás előtt áll a McLaren-csapat, de még nem adták fel a küzdelmet.

„Nagyon nehéz, de lehetséges – kezdte Whitmarsh az Autosportnak adott nyilatkozatában. – Versenyeket nyerni is nehéz lesz, de annál többet nem tehetsz, mint, hogy minden versenyen megpróbálsz győzni. Nem egyszerű felzárkózni ilyen hátrányból, de lehetséges. Mindkét autónkat az első két hely valamelyikén szeretném látni, és az is jól jönne, ha egyik Red Bull nem érne oda a dobogóra, ahol a Ferrarit viszont szívesen látnánk. Sohasem adjuk fel. Bármi történjék, mi minden versenyen a győzelemért fogunk rajthoz állni.”

Whitmarsh külön kitért Lewis Hamiltonra, aki különösen nehéz időszakot élt meg a szezon első felében: „Véleményem szerint pozitív, hogy helyre kerültek a gondolatai, hirtelen elkezdett hinni a győzelemben, amitől a köridői is javultak. Lewis nagyon akarja a győzelmet, és nagyon szigorú önmagával szemben. Még mindig nagyon a szívére veszi a médiában elhangzottakat. Túlságosan érzékeny ezekre a dolgokra, de hozzá fog szokni. Ugyanakkor még mindig nagyon fiatal, óriási a felhajtás körülötte, és ezzel a nyomás, illetve az elvárások is sokkal nagyobbak vele szemben. Próbálunk segíteni neki, s együttműködni a médiával. Én valamivel cinikusabban állok a dolgokhoz, de valószínűleg nem is kapok annyi pofont, mint Lewis.”

Legfrissebb hírek

Erling Haalandék Milánóban is könnyedén nyertek és kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
6 perce

Ismét Luke Littler lett a Grand Slam of Darts bajnoka

Egyéb egyéni
57 perce

Öröm az elején, bánat a végén – képekben a Magyarország–Írország vb-selejtező

Magyar válogatott
1 órája

Kunyhótól kunyhóig Európa hegységeiben

Csupasport
1 órája

Hét góllal nyert, hét forduló után is hibátlan a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Kézilabda: Papp Nikoletta csapata csoportkörös az El-ben – körkép

Kézilabda
1 órája

Alcaraz legyőzésével Sinner lett az ATP-világbajnok Torinóban

Tenisz
2 órája

A Honvéd vendégeként nyert a Szombathely a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik