Sebastian Vettel a múlt héten a hazai versenyén érte el eddigi legrosszabb idei eredményét, a Red Bull német pilótája csak a 4. lett a versenyen. Bár sokan úgy vélték, jelentős pontversenybeli előnye birtokában Vettel elkezdett takarékosan versenyezni, és már nem hajt annyira, mint az év elején, a német a Magyar GP időmérőjén szenzációs körrel jelezte: a nürburgringi futam csak kisiklás volt, egyébként minden a régi.
„Nem éreztem jól magam a Nürburgringen, és az autó sem volt tökéletes, túl hidegben versenyeztünk. Bár most sokkal jobb az idő, még mindig nem a szokásos, itt tíz fokkal melegebb szokott lenni. Mindenesetre nagyon jól érzem magam" – mondta Vettel.
Ehhez az is kellett, hogy az autóján jelentősen változtasson a csapat szombat reggelre.
„A pénteki edzés után nem igazán bíztam a kocsiban, lassabb is voltam, mint a McLaren pilótái, és a csapat elismerte, hogy rengeteg tennivaló van az autóval – mondta Vettel. – Az éjszaka nem sokat aludtak a szerelőink, a hajnali zárlatot feloldva dolgoztak, és nagyon jó munkát végeztek. Délelőtt már sokkal jobban éreztem magam a kocsiban, visszajött az önbizalmam. Nagyon várom a versenyt."
A csapatok az idén a szabályok szerint nem dolgozhatnak péntekről szombatra virradóra az autón hajnali 2 és reggel 8 óra között, csak négy alkalommal egy idényen belül. Bár néhány kiscsapat már az év elején elhasználta a kvótáját, az élgárdák közül a Red Bull volt az első, amely igénybe vette, s még három alkalommal megteheti.
„Azt hiszem, hajnali öt körül értek vissza a hotelbe, ezt a kőkemény munkát nem is köszönhettem volna meg mással, mint egy ilyen jó körrel az időmérőn – mondta Vettel. – Reggel az első pillanattól fogva csodás volt az autó, bátrabban mertem menni vele, ennek is köszönhető a jobb időeredmény. Tényleg rengeteget számít az önbizalom."
Lewis Hamilton közel volt hozzá, hogy a tavalyi Kanadai Nagydíj óta először az első rajtkockába juttassa a McLarent, de lemaradt. A versenyt ugyanakkor derűlátóan várja.
„Remek, hogy a 2. és a 3. rajtkocka lett a miénk, az előző verseny megmutatta, hogy nagyon jók vagyunk versenytávon – mondta Hamilton, aki egy készlet szuperlágy gumit frissen tudott tartani, a mezőnyből egyedüliként ugyanis lágy gumin ment tovább a második szakaszban. – Pénteken is nagyon jók voltak a hosszú meneteink, igaz, a Red Bull szombaton magasabbra tette a lécet. Az első sorból jó eséllyel indulok, remélem, sok pontot szerzünk."
A csapat főnöke az idei legjobb időmérős teljesítmény után sem tudta leplezni csalódottságát.
„Valóban, csalódottak vagyunk, hittünk benne, hogy megszerezzük a pole pozíciót – mondta Martin Whitmarsh. – A második és a harmadik rajtkocka is jó, de talán több volt benne. Lewis az utolsó körében a célegyenesre fordító kanyart kicsit kiszélesítette, de nem panaszkodhatunk rá."
A 3. rajtkockát megszerző Jenson Button a Monacói Nagydíj óta nem végzett ilyen előkelő helyen az időmérőn. Egyáltalán nem is volt csalódott, szerencsét hozott neki a kalocsai mintás kezeslábas.
„Nagyon boldog vagyok, az utóbbi időben sokat szenvedtem az időmérőkön, a rossz rajthely után pedig nem is maradt esélyem arra, hogy a győzelemért csatázzak. De most végre összejött a jó kör, és izgatottan várom a versenyt – fogalmazott Button. – Az utolsó előtti menetem után állítottunk az első légterelőn, és fél másodpercet nyertem vele. A jó stratégiával meglehet a győzelem."
NSO Formula–1 app okostelefonra!
1. | Sebastian Vettel | német | Red Bull-Renault | 1:19.815 | átlag: 197.601 km/ó |
2. | Lewis Hamilton | brit | McLaren-Mercedes | 1:19.978 | 0.163 mp h. |
3. | Jenson Button | brit | McLaren-Mercedes | 1:20.024 | 0.209 |
4. | Felipe Massa | brazil | Ferrari | 1:20.350 | 0.535 |
5. | Fernando Alonso | spanyol | Ferrari | 1:20.365 | 0.550 |
6. | Mark Webber | ausztrál | Red Bull-Renault | 1:20.474 | 0.659 |
7. | Nico Rosberg | német | Mercedes | 1:21.098 | 1.283 |
8. | Adrian Sutil | német | Force India-Mercedes | 1:21.445 | 1.630 |
9. | Michael Schumacher | német | Mercedes | 1:21.907 | 2.092 |
10. | Sergio Pérez | mexikói | Sauber-Ferrari | idő nélkül | |
11. | Paul di Resta | brit | Force India-Mercedes | 1:22.256 | |
12. | Vitalij Petrov | orosz | Renault | 1:22.284 | |
13. | Kobajasi Kamui | japán | Sauber-Ferrari | 1:22.435 | |
14. | Nick Heidfeld | német | Renault | 1:22.470 | |
15. | Rubens Barrichello | brazil | Williams-Cosworth | 1:22.684 | |
16. | Jaime Alguersuari | spanyol | Toro Rosso-Ferrari | 1:22.979 | |
17. | Pastor Maldonado | venezuelai | Williams-Cosworth | idő nélkül | |
18. | Sebastien Buemi* | svájci | Toro Rosso-Ferrari | 1:24.070 | |
19. | Heikki Kovalainen | finn | Lotus-Renault | 1:24.362 | |
20. | Jarno Trulli | olasz | Lotus-Renault | 1:24.534 | |
21. | Timo Glock | német | Virgin-Cosworth | 1:26.294 | |
22. | Vitantonio Liuzzi | olasz | Hispania-Cosworth | 1:26.323 | |
23. | Daniel Ricciardo | ausztrál | Hispania-Cosworth | 1:26.479 | |
24. | Jerome D'Ambrosio | belga | Virgin-Cosworth | 1:26.510 | |
*Buemi veszélyes vezetés miatt öt rajthelyes büntetést kapott, ezért a 23. pozícióból rajtol. |