Piquet-től Barrichellóig - a Magyar GP legszebb előzései

Vágólapra másolva!
2011.07.28. 19:06
Címkék
A Hungaroringen szinte lehetetlen előzni – ez a mondás évről évre ezrek szájából hangzik el a Magyar Nagydíj kapcsán. Valóban, kőkeményen meg kell dolgozni egy-egy pozícióért (az idén a DRS-sel könnyebb lehet), és valóban rendkívül fontos a jó rajthely megszerzése, de éppen a ritkasága és nehézsége miatt tud klasszikussá válni az a manőver, amelyet sikeresen végre is hajt valamelyik versenyző. A válogatás négy előzésig (nem a cikkben található sorrendben) nagyon könnyű is volt, az ötödiken viszont sokáig kellett gondolkoznunk.

A legelső Magyar Nagydíjon Ayrton Senna szerezte meg a pole pozíciót az arany-fekete Lotusszal Nelson Piquet előtt, és a rajt után meg is tartotta vezető pozícióját. Ám Piquet a 12. körben megelőzte honfitársát a Williamsszel, és az élen maradt.

Piquet kerékcseréje után Senna belehúzott, saját boxkiállása után az első helyre jött vissza, de Piquet gyorsan felzárkózott rá. Első előzési kísérletével még nem járt szerencsével, az egyes kanyarban kisodródott, de a következő esetben kívülről, szinte keresztbe állva a pályán Senna előtt maradt.

PIQUET vs. SENNA, 1986

Nigel Mansell a 12. helyről rajtolt Ferrarijával az 1989-es Magyar Nagydíjon, az első kört a 8. pozícióban zárta, és utána is fokozatosan felküzdötte magát. A rajttól az élen álló Riccardo Patrese a Williamse hűtőjének meghibásodása miatt kiesett, Mansell már a 2. helyen haladt Ayrton Senna mögött.

A mclarenes az 58. körben az emelkedő tövénél érte utol az Onyxszal versenyző Stefan Johanssont, akinek lekörözése előtt kicsit bizonytalankodott, és ez pont elég volt Mansellnek ahhoz, hogy lendületből elhúzzon mellette (és Johansson mellett). A dupla előzést máig az F1 történetének legnagyobb klasszikusai között emlegetik.

MANSELL vs. SENNA, 1989

Juan Pablo Montoya a 4. rajtkockából rosszul, Kimi Räikkönen a 11.-ből jól kapta el a rajtot, így kerültek az első kör végére egymás mögé, a 7. és a 8. helyre. A 22. körig tartották is a pozíciójukat, ám ekkor Räikkönen a 2-es kanyarban előzésre szánta el magát – a két autó két kanyaron át egymás mellett haladt, a 3-asból kijövet azonban elfogyott az út Montoya alól.

Miközben Räikkönen elhúzott a McLarennel, a kolumbiai Williamse lesodródott az útról, autója annyira meghibásodott, hogy a kolumbiai fel is adta a versenyt.

Ebben a kanyarban azelőtt és azóta is számos előzést láthattunk, amelyek könnyedén itt, e képes cikkünkben lehetnének (például Lewis Hamilton Mark Webber elleni manővere 2009-ből).

RÄIKKÖNEN vs. MONTOYA, 2002

Az esős Magyar Nagydíj előtt Fernando Alonsót és Michael Schumachert is rajtbüntetéssel sújtották a szabadedzéseken elkövetett szabálytalanságuk miatt, így hátulról indultak. Schumi és Alonso is előretört, a 3. kör elején Alonso Renault-ja a német Ferrarija mögött haladt.

A spanyolnak ezúttal nehezebb dolga volt, mint a többi rivális esetében, két körébe telt, mire megtalálta a hétszeres világbajnok sebezhető pontját: fent, az 5-ös kanyarban autózta körbe az F1-es történelem egyik legnagyobb esőmenőjét.

ALONSO vs. M. SCHUMACHER, 2006

Michael Schumacher tavaly a Mercedes-csapat színeiben tért vissza az F1-be, a három év kihagyás meg is látszott, s azóta is meglátszik teljesítményén és eredményességén egyaránt. Mindent elmond, hogy a tavalyi Magyar GP hajrájában a 10. helyezésért járó egyetlen pontért kellett küzdenie korábbi ferraris csapattársával, Rubens Barrichellóval.

A Williams sokkal gyorsabb volt a futam végén, hat körrel a leintés előtt a brazil el is szánta magát: a célegyenesben kivágott Schumi mellé, s bár a német kis híján nekiszorította a boxutca falának, végigvitte az akciót.

Schumacher tíz rajthelyes büntetést kapott veszélyes vezetésért, Barrichello viszont csöppnyi elégtételt érezhetett a Ferrarinál elszenvedett sérelmeiért.

BARRICHELLO vs. M. SCHUMACHER, 2010

Legfrissebb hírek

A címvédőhöz utazik a Volán

Jégkorong
20 perce

NBA: Luka Doncic 41 pontjával a Buckst is legyőzte a Lakers – videó

Amerikai sportok
21 perce

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren 9. lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
42 perce

Mestere volt a zsákolásnak – Losonczy Árpád 75 éves

Kosárlabda
50 perce

Szilágyi Sziszi a kézilabda után is megtalálta azt, amit szeret

Kézilabda
1 órája

Hiába az írországi botlás, Portugáliában továbbra is a vb-győzelem a cél

Foci vb 2026
1 órája

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik