Formula-1: Kobajasi jó, Pérez rossz emlékeket őriz a Hungaroringről

2011.07.25. 11:51
Címkék
A Formula–1-es csapatok közül elsőként a Sauber adta ki hivatalos sajtóközleményét, arról, hogyan készül a csapat a hét végi Magyar Nagydíjra. Kobajasi Kamui a tavalyi 9. helyezése után örömmel jön hazánkba, míg Sergio Pérez rossz emlékeket őriz tavalyi mogyoródi GP2-es hétvégéjéről.

„Szép emlékeim vannak Budapestről, a 23. rajtkockából kellett indulnom, de több autót is megelőztem, és végül a 9. helyen értem célba – szól Kobajasi nyilatkozata. – Zseniális verseny volt! A pálya technikás, lassú és közepesen gyors kanyarokból áll, a célegyenes pedig nem olyan hosszú. A DRS segítségével azonban könnyebben előzhetünk, de a magas hőmérséklet miatt vigyáznunk kell a gumikra. A pálya nem fogja kímélni az abroncsokat, ám mi ezen a téren jók vagyunk, úgyhogy megismételhetem a tavalyi eredményemet.”

Az újonc Pérez eddig GP2-es versenyzőként járt a Hungaroringen, tavalyelőtt egy 16 helyezést jegyzett, és egyszer kiesett, tavaly egy 3. pozíció mellett még egy kiesés került a neve mellé.

„A Hungaroringen rendezett verseny nagyon megerőltető szokott lenni, de a hangulat szenzációs, szerintem kedvezni fog nekünk a vonalvezetése, jó lenne pontszerzéssel nekivágni a nyári szünetnek – mondta Pérez. – Tavaly a GP2-es bajnoki címért csatázva rossz hétvégém volt itt, a kiesésem miatt keserű szájízzel távoztam. A magyar főváros nagyon kellemes hely, szeretek ide jönni.”

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
21 perce

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
50 perce

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
1 órája

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
3 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik