Formula-1: Hamilton elfogadná Vettelt csapattársának

Vágólapra másolva!
2011.04.09. 14:51
Címkék
Lewis Hamilton nem tartja elképzelhetetlennek, hogy jó versenyzőpárost alkosson Sebastian Vettellel, ha valaha csapattársak lennének. A McLaren angol pilótája Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nyilatkozatára reagált – Horner szerint két ilyen erős egyéniség nem férne meg egymás mellett.

„Szerintem azért gondolja Christian Horner, hogy nem tudna működni a párosunk, mert az F1 legjobbjai közül sokan nem tudnak veszíteni – mondta Hamilton. – Van, aki tud veszíteni emelt fővel, és van, aki nem viseli jól a vereséget. Ez az egyénektől függ, nálunk, a McLarennél most működik, mert ha Jenson legyőz engem, nyelek egy nagyot, és arra gondolok, hogy legközelebb legyőzöm, és ő is így viselkedik."

„Nem tudom elképzelni, hogy kiálljunk, és amiatt reklamáljunk, hogy a másiknak biztosan jobb az autója. A lényeg, hogy egyenlő bánásmódban részesüljön a két versenyző, ami sajnos néhány helyen nem valósulhat meg. Ám azt hiszem, nem lenne gondom Sebastiannal" – tette hozzá a Red Bull-lal az elmúlt hónapokban többször is hírbe hozott Hamilton.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
2 perce

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
20 perce

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
36 perce

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
1 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
1 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hét gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik