Sűrű felhők gyülekeznek a Formula–1-es Malajziai Nagydíjnak otthont adó sepangi versenypálya felett, így szinte biztos, hogy esőben fogják megtartani a magyar idő szerint 10 órakor rajtoló viadalt.
Egy órával a verseny előtt még nem esett, de egyes csapatok becslése szerint az intenzív eső a helyi idő szerint 16 órára kiírt start előtt eleredhet és három órán át is eltarthat, míg a Renault-nál úgy vélik, a rajt még száraz lesz, és csak a futam második felében fog eleredni az eső.
Két éve féltávig sem jutott a viadal a nagy zivatar miatt, s a versenyzők fél pontokat kaptak, igaz, akkor még 17 órakor volt a rajt, és sötétedni kezdett.
A versenyt élőben követheti 9.45-től az NSO folyamatosan frissülő cikkével és élő szöveges tudósításával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







