Formula-1: a Mercedesnél a kettős kiesés után máris előre tekintenek

2011.03.27. 11:19
Címkék
Michael Schumacher és Ross Brawn csapatfőnök is elkeseredetten nyilatkozott a Mercedes-istálló számára két kieséssel végződő Formula–1-es idénynyitó után, s mindketten ígéretet tettek rá, hogy gyorsan feljavítják autójukat.

„Nem ilyen idénynyitóra számítottunk, csak azt tehetjük, hogy máris a következő futamra összpontosítunk – mondta Schumacher. – Sajnálom a srácokat a csapatban, a kemény téli munka után jobb eredményben bíztak. A rajt után a harmadik kanyarban hátulról meglöktek, defektet kaptam, és lesodródtam az útról, a kavicságyban a kocsi alja is megsérült. Később biztonsági okokból álltam meg a boxban, és Nicót is nagyon sajnálom, szerezhetett volna néhány pontot a csapatnak.”

Az első körökben visszaeső Schumacherrel szemben Nico Rosberg pontszerző helyeken haladt, mígnem Rubens Barrichello az egyik kanyarban egy elhamarkodott előzési kísérlet során hátulról nekiment.

„Csalódást keltő zárása volt a futam ennek a csalódást keltő hétvégének, de elég erősek vagyunk ahhoz, hogy talpra álljunk, és visszaküzdjük magunkat – mondta Ross Brawn csapatfőnök. – Michael és Nico is önhibáján kívül esett ki, utóbbit a sportfelügyelők is elismerték Rubens Barrichello megbüntetésével.”

Ide kattintva az összes pilóta verseny utáni reakcióját elolvashatja.

Legfrissebb hírek

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
32 perce

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
48 perce

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
1 órája

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
1 órája

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
1 órája

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
8 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
8 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája