F1: „Kubica úgy nézte az idénynyitót, mint kisgyerek a mesefilmet”

Vágólapra másolva!
2011.03.29. 15:48
Címkék
Robert Kubica barátnőjével, Edytával televízión nézte az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat, árulta el a februárban ralibalesetben súlyos sérüléseket szenvedő, s azóta is kórházban fekvő Renault-pilóta menedzsere, Daniele Morelli. A lengyel azóta már gratulált is a harmadik helyen célba érő csapattársának, Vitalij Petrovnak.

„Úgy nézte, mint a kisgyerekek a kedvenc meséjüket. A végén megállapította, hogy a Renault sokkal jobb a vártnál – mondta Morelli a La Stampának. – Már az első valenciai teszten érezte, hogy gyors lesz a gép, de ilyen eredményt remélni sem mert. Azt mondta, azonnal gratulálni akar Petrovnak a remek eredményeihez, az időmérőről és a versenyről is elismerően beszélt."

Morelli elmondta, a súlyos kar- és lábsérüléseiből lábadozó lengyelt meghatotta a sok együttérző üzenet, amelyet a balesete óta kapott, és érzi, milyen sok barátja van. Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke a verseny után nem akart arról beszélni, hogy mire számíthatott volna a csapat Kubicával a volánnál.

„Elhatároztam, hogy elvonatkoztatok erről, és nem is gondolok bele, hogy állnánk most Roberttel – mondta Boullier, majd Petrovot dicsérte. – Egy éve Vitalij sehol sem volt, de most bebizonyította, hogy helye van a mezőnyben, teljes értékű F1-es pilóta."

Petrov a futam után maga is azt mondta, az eredmény bizonyítja, hogy Kubica távollétében képes a csapat vezére lenni.

Legfrissebb hírek

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
3 perce

ATP-vb: Auger-Aliassime szetthátrányból fordítva verte Sheltont

Tenisz
12 perce

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
29 perce

Férfi kézi BL: Balkáni katlanban javíthat a Szeged

Kézilabda
57 perce

Premier League: Rob Edwards lett a Wolverhampton menedzsere – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Rövid pályás úszó Eb: 22 fős magyar csapat utazik Lublinba

Úszás
1 órája

Jegise Melikjan: Elsőként gratulálok a magyaroknak, ha csoportmásodikok lesznek

Magyar válogatott
1 órája

Kosárlabda: szintet léptek a fiatalok a női NB I/A-csoportban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik