F1: Ilyen nyitány után nehéz a földön maradni, de muszáj - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.03.27. 10:29
Címkék
Boldogan nyilatkozott a leintés után az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat megnyerő Sebastian Vettel, aki arra kéri csapatát, ne szálljanak el maguktól, hiszen hosszú lesz még a szezon.

„Nem győzöm mondani a csapatnak, hogy maradjunk a földön, de ez után a futam után nagyon nehéz. Sok pontot szereztünk, ami nagyon fontos az első versenyen, ráadásul minden pillanatát élveztük – mondta Vettel. – Nagyon sima volt a rajt, nem is számítottam erre, és utána sem volt különösebb gondunk, örülök, hogy az első itteni célba érésem győzelemmel párosult. A Pirelli-gumik nagyon jók, túlságosan is izgultunk miattuk a tesztek után, de nem volt okunk rá. A nyitható hátsó légterelőről még nem mondanék ítéletet, az itteni első kanyar ugyanis nem a legjobb hely az előzésre. Nekem meg nem is nagyon volt szükségem rá.”

Ide kattintva az összes pilóta verseny utáni reakcióját elolvashatja.

Legfrissebb hírek

Válogatott: a fogadók 89 százaléka százaléka szerint kijutunk a vb-re

Magyar válogatott
6 perce

Mocsai Lajos a sydneyi ezüstéremről: Óriási siker volt, de a fájdalom az bennünk van

Kézilabda
53 perce

Thaiföldön 2031-ig biztosan lesz MotoGP-futam

Egyéb autó-motor
1 órája

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
1 órája

A csiszolatlan gyémánt, aki még Barcelona-csatárrá is válhat...

Képes Sport
1 órája

Állítsa össze a magyar válogatott jereváni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2 órája

Több esti meccset javasol a vb-re a Chelsea kapitánya

Foci vb 2026
2 órája

Kiváló vb-szereplés: még az amerikaiakat is meglepte Fűrész Edit

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik