Massa: csak az idény végén dől el, ki az első számú pilótánk

MTI MTIMTI MTI
2011.02.14. 18:52
null
Massa szerint még nem dőlt el, ki lesz az első számú Ferrari-pilóta (Fotó: Reuters)
Felipe Massa, a Formula–1-es Ferrari versenyzője szerint az olasz istálló csak az idény végén dönti el, hogy Fernando Alonso, vagy ő lesz az első számú pilóta a csapatnál.

„Ha már a szezon elején megtennék ezt, akkor azt is kinyilvánítanák, hogy a másiknak nincs esélye arra, hogy megszerezze a végső győzelmet" – fogalmazott Massa a La Stampa című olasz napilapnak adott terjedelmes interjújában.

A brazil autóversenyző elégedett volt a múlt heti jerezi tesztek eredményeivel, de gyorsan hozzátette, hogy ezekből „fölösleges" volna bármilyen messzemenő következtetést levonni.

„Azt hiszem, izgalmas és jó vb lesz és a Pirelli-gumik is megfelelőek lesznek, mert jobban alkalmazkodnak a pilóták vezetési stílusához" – állította Massa.

Csapattársa, a spanyol Fernando Alonso a korábban használt Bridgestone-köpenyeket kedvelte, és egyelőre nem nyerte meg túlzottan a tetszését az új gumi. A tavalyi gyengébb eredményeivel kapcsolatban Massa elismerte a hibáit, de az idén már képesnek tartja magát arra, hogy futamokat nyerjen, s akár a bajnoki címet is megszerezze.

A dél-amerikai autóversenyző kitért a lengyel Robert Kubica (Renault) ralibalesetére is, amely a 2009-es Magyar Nagydíjon történt balesetét juttatta az eszébe.

„Van gyakorlatom abban, hogy érezzem, tudjam, mi történt, s mindez mit jelent. Azt kívánom, hogy mint ember és mint pilóta is teljesen gyógyuljon fel!"

Massa a mogyoródi időmérő edzésen szenvedett súlyos fejsérülést, miután fejen találta a szintén brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó.

Legfrissebb hírek

F1, Kanadai Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
2 órája

A két Mercedes keményen összecsapott: Russell nyert a montreali sprintversenyen

F1
5 órája

Hamilton szárnyalt, Leclerc a fékekkel küszködött Montrealban

F1
8 órája

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
9 órája

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
9 órája

Russell: Egy pillanatig sem kételkedtem magamban

F1
10 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
23 órája
Ezek is érdekelhetik