Kérdéses a veszteséges Ausztrál GP jövője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.17. 14:06
null
Buttont leintik az Ausztrál Nagydíjon – lehet, hogy maga a futam is kockás zászlót kap… (Fotó: Action Images)
Elképzelhető, hogy a 2014-ig érvényes szerződés lejárta után nem Melbourne-ben rendezik majd meg a Formula–1-es Ausztrál Nagydíjat.

John Brumby, Victoria állam kormányzója az ABC rádiónak adott interjújában elmondta, az esemény megrendezése valóban nagy költségeket emészt fel, amelyek nem térülnek meg, így egyelőre bizonytalan a futam jövője.

A Brumby által vezetett Munkáspárt ismét jó esélyekkel indul az ebben a hónapban sorra kerülő választásokon, de a szavazás valószínűleg szoros eredménnyel zárul majd. Az ellenzék ráadásul korábban azért támadta a kormányzót, mert szerinte a Formula–1-es verseny megrendezéséből adódó veszteséget nem az adófizetőkre kellene hárítani.

Az Ausztrál Nagydíj az idén 50 millió ausztrál dolláros (10 milliárd forint), az elmúlt három évben pedig átlagosan 40 milliós (8 milliárd forint) deficittel zárt.

A melbourne-i utcai versenypálya 1996 óta ad otthont az ausztrál futamnak, azelőtt 11 évig Adelaide-ben rendezték meg az eseményt.

A Formula–1-es versenynaptárba évről évre újabb és újabb helyszínek kerülnek be, jövőre például már húsz nagydíj lesz, miután az indiai Újdelhi is csatlakozott a rendező városokhoz.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
6 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
8 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
10 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
12 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
13 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
13 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
14 órája
Ezek is érdekelhetik