Vasárnapra halasztották a szuzukai időmérő edzést

2010.10.09. 08:20
A versenyigazgatóság döntése értelmében helyi idő szerint vasárnap délelőtt tíz órára (magyar idő szerint hajnali háromra) halasztották a Japán Nagydíj időmérő edzését, amelyet szombaton az intenzív esőzés miatt nem lehetett megtartani.
Annyira vizes volt a szuzukai pálya, hogy nem lehetett rajta autózni (Fotó: Action Images)
Annyira vizes volt a szuzukai pálya, hogy nem lehetett rajta autózni (Fotó: Action Images)
Annyira vizes volt a szuzukai pálya, hogy nem lehetett rajta autózni (Fotó: Action Images)
Annyira vizes volt a szuzukai pálya, hogy nem lehetett rajta autózni (Fotó: Action Images)
Annyira vizes volt a szuzukai pálya, hogy nem lehetett rajta autózni (Fotó: Action Images)

Már a harmadik szabadedzésre is autózásra lehetetlen körülmények között került sor, a versenyzők többsége egyetlen próbakör után úgy döntött, nincs értelme folytatni a száguldást, mert túl veszélyes az érzékeny Formula–1-es autókkal a vizes pályán maradni. Csak Jaime Alguersuari és Timo Glock futott mért kört.

A péntek délután óta tartó esőzés szombat délutánra még intenzívebbé vált, ezért el is halasztották a kezdést fél órával. Miközben a boxutcában játékhajókat úsztattak a csapatok a vízzel telített aszfalton, a biztonsági autó Bernd Mayländer sofőrrel és Alexander Wurzcal, a sportfelügyelő testület pilótákat képviselő tagjával a pályára hajtott. Az utcai Mercedes is megcsúszott a vízátfolyásokon, ezért még tovább halasztották a kezdést.

A helyzet a pálya első szakaszán, a 2-es és az 5-ös kanyar között volt a legrosszabb, ott valóban állt a víz a pályán. Miközben a versenyzők az összes tévétársaságnak elmondták, hogy semmi értelme a várakozásnak (néhányan twitteren kértek bocsánatot az Európában korán felkelő szurkolóiktól, mások meg pókerezéssel ütötték el az idejüket), a versenyigazgatóság tartotta magát az előírt procedúrához, és félóránként kiküldte a pályára a safety cart, mire magyar idő szerint negyed kilenckor bejelentették, hogy az időmérőre másnap délelőtt tíz órakor kerül sor.

Az előrejelzések szerint addigra jelentősen csökkenni fog a csapadék intenzitása, sőt mivel vasárnapra már napsütést jósolnak, talán fel is szárad a pálya. Ha így lesz, a versenyhétvége favoritjának számító Red Bull-istálló fellélegezhet, hiszen megszabadul a legfőbb bizonytalansági tényezőtől, és könnyebben érvényesítheti a papírformát.

Legutóbb 2004-ben, szintén Szuzukában fordult elő, hogy vasárnapra kellett halasztani az időmérőt, és az a megoldás annyira megtetszett Bernie Ecclestone-nak, hogy állandósította a hivatalos edzés vasárnap délelőtti időpontját. Aztán a versenyrendezők és a sajtó nyomására néhány futamon belül visszakerült a tréning az eredeti időpontjába.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
10 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
13 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik