Formula-1: a következő idényben is lesz pénz a Virgin-istállónál

2010.10.01. 14:14
Címkék
Jövőre is lesz pénze a Formula–1-es Virgin-istállónak: erről biztosította az újonc gárdát Richard Branson, a főtámogató.

Bár az elmúlt hetekben a Virginről és a Hispaniáról is azt lehetett hallani, hogy egy év után eltűnik a süllyesztőben, a brit csapat szimpatizánsai fellélegezhetnek. Az eredetileg Manor névre keresztelt istálló mögé álló üzletember elégedett az idei évadban elért eredményekkel, s továbbra is a nevét adja John Booth csapatfőnök és Nick Wirth műszaki vezető vállalkozásához.

„Jól kezdődött a csapat F1-es szereplése, izgalmas az idény, még mindig van esélyünk legyőzni a Lotust – mondta Branson, utalva a másik újonccal vívott különcsatára (a Virgin sikeréhez egy 13. helyezés szükséges). – A főhadiszállásunkon Nick vezénylésével készül a jövő évi autó, azaz minden a tervek szerint alakul. Rám számíthatnak, de azt sem bánom, ha újabb szponzorokat szereznek."

Branson elmondta, csapata 20 millió fonttal kevesebből gazdálkodik, mint a Lotus, ezért akkor is elégedett lesz, ha nem sikerül legyőzni a riválist. A támogató az év elején fogadást kötött a Lotus mögött álló Tony Fernandesszel, s akinek csapata hátrébb végez a vb-n, utaskísérőként kell szolgálnia a győztes légitársaságának egyik járatán.

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
5 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
5 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
6 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
6 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
6 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik