Formula-1: veszélyben Barrichello jövő évi szerződése

2010.10.30. 10:29
Címkék
Bár eddig biztosnak tűnt, hogy Rubens Barrichello a 2011-es Formula–1-es idényben is a Williams-istállóban versenyez, Sir Frank Williams legutóbbi nyilatkozata szerint nem egyértelmű a helyzet. A csapatnak a kevés szponzorpénz miatt feltehetően olyan pilótára lesz szüksége a következő idényben, aki pénzt hoz magával, de még nem dőlt el, hogy Barrichellót vagy csapattársát, Nico Hülkenberget küldik el.

„Bár az első néhány versenyen elégedetlenek voltunk Nico teljesítményével, mostanában nagyon sokat fejlődött, és úgy vélem, kivételes tehetség kibontakozását látjuk – mondta Williams a BBC-nek. – Már eddig is hihetetlen karriert futott be, és a megfelelő F1-es istállóval világbajnok lehet. Remélem, mi leszünk azok."

Williams hozzátette, szeretné, ha Hülkenberg jövőre is a csapatában versenyezne, azaz koránt sem biztos, hogy a pletykák szerint a csapathoz érkező venezuelai Pastor Maldonado a német helyét veszi át.

„Úgy érzem, nem vallottam szégyent az idén, és közelről figyelem a jövő évi autó építését is. Hogy versenyzem is vele? Ezt Sir Franktől kell megkérdezniük" – mondta Brazíliában a Reutersnek Barrichello, aki már nem olyan magabiztos, mint szeptemberben, amikor azt nyilatkozta, semmi kétsége afelől, hogy maradni fog jövőre.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
8 perce

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
33 perce

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
35 perce

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
35 perce

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
1 órája

Giro d'Italia: Jhonatan Narváez harmadik szakaszsikere

Kerékpár
1 órája

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
1 órája

Kozák Luca győzött Savonában

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik