Todt: Nem volt elég bizonyíték a Ferrari ellen

2010.09.09. 13:45
null
Todt szerint nem volt elég bizonyíték a Ferrari ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) motorsport-világtanácsa szerdai párizsi ülésén úgy döntött, hogy nem súlyosítja a Formula–1-es Ferrari istálló büntetését, amelyet azért szabtak ki az olaszokra, mert a júliusi Német Nagydíjon a korábban betiltott csapatutasítást alkalmazták. Jean Todt, az FIA elnöke szerint nem volt elég bizonyíték a Ferrari ellen. A Formula–1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, Bernie Ecclestone a jelenlegi szabályok felülvizsgálata mellett érvelt, míg a maranellói istálló úgy védekezett, hogy csak motiválni akarták Felipe Massát a rádióüzenettel.
KATTINTSON IDE A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Mint ismert, a Ferrarit a hockenheimi GP versenybírói 100 ezer dollárra bírságolták, mert a futamon a brazil Felipe Massa a rádióüzenetben kapott utasításnak megfelelően maga elé engedte akkor második csapattársát, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsót, aki végül megnyerte a viadalt.

„Mielőtt azt állítjuk valakiről, hogy bűnös, be kell tudnunk bizonyítani, hogy tényleg az. Az összes megkérdezett kategorikusan cáfolta a csapatutasítás tényét. Egyszerűen nem volt elég bizonyíték a Ferrari ellen” – nyilatkozta Todt a BBC-nek, ugyanakkor elismerte, ő is hajlik arra a felvetésre, hogy tényleg volt utasítás az olasz csapatnál. A sportvezető egyébként csak jelen volt a döntésnél, de nem élt szavazati jogával.

„Elfogadjuk a döntést, ami helybenhagyta a versenybírók által kiszabott büntetést, ugyanakkor azzal felvetéssel is egyetértünk, hogy felül kell vizsgálni a csapatutasításról szóló szabályokat, hogy azok még világosabbak legyenek” –  mondta Stefano Domenicali a Ferrari részéről.

Bernie Ecclestone is egyetértett abban, hogy a jelenlegi szabályokat újra kell gondolni:

HAMILTON DJ-KÉNT IS HELYTÁLLT

 A pontversenyt jelenleg vezető brit Lewis Hamiltont felkérték, hogy DJ-ként lépjen fel egy divatházban a hétvégi Olasz Nagydíj előtt. Hamilton elmondta, hogy fiatal korában amatőr DJ volt, gitáron pedig jelenleg is játszik, de csak baráti körben.

 

„Nincs művésznevem, csak egyszer léptem fel korábban egy londoni klubban, több évvel ezelőtt. Szeretem a reggae zenét, ezzel nőttem fel, de ugyanúgy szívesen hallgatok rapet és R&B-t is” – mondta Hamilton, mielőtt elfoglalta a mixerpultot, amelynél Snoop Doggtól kezdve Alicia Keysig többféle számot játszott. 

„Ez is azt bizonyítja, hogy újra át kell tekinteni a szabályokat. Ha valaki nem sokkal a futam vége előtt megcseréli pilótái sorrendjét, az árt a sportág jó hírének, de ha korábban teszi, azzal nincs semmi bajom” – idézte Ecclestone-t a The Daily Mail.

Közben a Ferrarinál úgy védekeztek, hogy csak motiválni szerették volna Massát azzal, hogy a fülére mondták, a mögötte haladó Alonso gyorsabb nála.

„Massát motiválni szerették volna azzal, hogy elmondták neki, lassabb a mögötte haladó Alonsónál. A brazilt felbosszantotta ez az üzenet, de közben tovább lassult, ezért keletkezett a gyanú a csapatutasításról” – mondta Carlos García, a Spanyol Autósport-szövetség elnöke.

Ha Alonsót megfosztották volna a győzelemtől, gyakorlatilag búcsút inthetett volna világbajnoki reményeinek, ugyanis hátránya 66 pontosra nőtt volna a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben. Jelenleg 41 pont van a két pilóta között.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
10 perce

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
10 perce

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
15 perce

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
1 órája

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik