Magyar Nagydíj: Walter Csaba a 12. a Porsche Supercupon

MTI MTIMTI MTI
2010.08.01. 13:15
Walter Csaba a 12. helyet szerezte meg a Formula–1-es Magyar Nagydíj egyik betétprogramjának számító Porsche Mobil 1 Supercup futamán.

A 14 körös viadalon a rajt után nem sokkal óriási baleset történt, minek nyomán öten is kiestek a versenyből. Bejött a pályára a biztonsági autó, a mezőny pedig több mint a táv egyharmadát mögötte tette meg.

Ezt követően Walter magabiztosan tartotta pozícióját, és a 12. helyen ért célba. A versenyt a brit Nicholas Tandy nyerte, a második honfitársa, Sean Edwards lett, míg a harmadik helyen a német René Rast végzett.

A program 12.30 órától a Formula–1-es pilóták felvonulásával folytatódik, a Magyar Nagydíjra pedig 14 órától kerül sor, az első helyről Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája indul.

Legfrissebb hírek

„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

F1
16 perce

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
2 órája

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
4 órája

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
Tegnap, 20:46

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
Tegnap, 17:20

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
Tegnap, 13:35

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
2026.06.12. 20:12

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
2026.06.12. 18:05
Ezek is érdekelhetik