Fernando Alonso nyerte meg a Német Nagydíjat, igaz, ehhez az is kellett, hogy szinte végig vezető csapattársát, Felipe Massát a Ferrari vezetői utasítsák arra, hogy engedje el a kétszeres világbajnokot. A brazil pilóta érthetően csalódottnak látszott a verseny után, de nem kívánta kommentálni az esetet.
Felipe Massát érthetően arról kérdezték a futam után, hogy véleménye szerint megérdemelte volna-e a futamgyőzelmet. A brazil pilóta válasza egyértelmű volt.
„Úgy vélem, igen. Nagyszerűen rajtoltam, és a lágyabb keverékű gumikkal nagyon gyors voltam. Igaz, utána volt egy kisebb problémám a keményebb gumikkal, de összességében nagyon jó verseny volt" – értékelt a szemmel láthatóan csalódott Massa.
A brazil gyakorlatilag végig vezetett, amikor a 48. körben a fülére szóltak a csapatrádión („Felipe, Fernando gyorsabb, mint te. Hallottad, amit mondtunk?"), majd egy körrel később elengedte Alonsót.
„Nem, hiszem, hogy erről bármit is mondanom kellene" – mondta Massa a futam után a beszélgetésre utalva.
Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek
F1
2026.06.30. 18:42

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”
F1
2026.06.30. 15:18

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez
F1
2026.06.28. 18:49
Ezek is érdekelhetik




