Formula-1: a koreai pálya lehet a „száguldó cirkusz Balatonringje”

2010.04.12. 12:57
null
Így néz ki jelenleg a Dél-Koreai Nagydíj helyszíne (Fotó: Sid/Afp/Lim Csang-vo)
Veszélybe került a Formula–1-es Dél-Koreai Nagydíj megrendezése. A jeongami pálya építési munkálatai a vártnál lassabb ütemben haladnak, így elképzelhető, hogy elmarad az idei világbajnokság 17. futama.  

A német Focus magazin Bernie Ecclestone-ra, a Formula–1 első számú vezetőjére hivatkozva azt írja, hogy az építési munkálatok csúszásai miatt elmaradhat a Dél-Koreai Nagydíj.

Ecclestone a Malajziai GP-t követően utazott el Dél-Koreába, hogy személyesen is megvizsgálja a helyszínt, és a látottak nem nyerték el a tetszését. A Focus értesülései szerint a 79 éves sportvezető a napokban dönti el, hogy hivatalosan is törlik-e az október 24-ére tervezett futamot a versenynaptárból.

A pályát Hermann Tilke tervezte, de a szokásoktól eltérően a német szakember a kivitelezésben csak tanácsadóként vesz részt. „Először érzem azt egy általam tervezett pályával kapcsolatban, hogy nem készül el időben" – mondta Tielke a lapnak. Amennyiben a Dél-Koreai Nagydíjat törlik a naptárból, akkor 18 futamosra rövidül az idei F1-es világbajnokság.

A szervezők korábban azt ígérték, hogy július 5-én fejeződnek be a munkálatok az 5621 méter hosszú, Korean International Circuit névre keresztelt pályán.

A probléma Magyarországon is ismerős: a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenynaptárából egyszer törölték, egyszer pedig elhalasztották a Magyar Nagydíjat amiatt, hogy a sávolyi pálya nem készült el időben.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
3 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
9 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
Tegnap, 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
Tegnap, 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02