Ecclestone szerint nem kell pánikolni

Vágólapra másolva!
2010.03.16. 12:57
null
A látványra nem lehetett panasz, az izgalomra annál inkább (Fotó: Action Images)
Bernie Ecclestone, a Formula–1 első számú vezetője úgy véli, egy futam után még nem szabad kijelenteni, hogy a tankolás betiltása elhibázott döntés volt.  

 

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Egyszerűen halálos unalom" – írta a L'Équipe a 2010-es Formula–1-es világbajnokság első versenye, a vasárnapi Bahreini Nagydíj után. A francia sportnapilap kijelentése hűen tükrözi a szurkolók, a szakemberek és a nemzetközi sajtó véleményét, miszerint az új szabályok következtében unalomba fulladt a nagy izgalommal várt szezonnyitó. A sportág több vezetője attól tart, hogy a tankolás betiltása miatt az F1-nek nem sikerül kiaknáznia azt, hogy egyszerre négy világbajnok (Jenson Button, Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Michael Schumacher) szerepel a mezőnyben.

Bernie Ecclestone, a Formula–1 első számú vezetője azonban úgy véli, egy futam után nem szabad kijelenteni, hogy a tankolás betiltása elhibázott döntés volt. „Nincs pánik, nincs krízis az F1-ben – jelentette ki a brit sportvezető az autosport.com szakportálnak nyilatkozva. – Úgy vélem, jelenleg semmit sem tehetünk, nem ugorhatunk fejest a változtatásokba."

„A szabálymódosításokat követő első futam mindig is egyfajta tanuló hétvége volt a csapatoknak. Most már tudják, hol javulhatnak, hogyan versenyezhetnek kicsit bátrabban, és így több lesz az akció a nagydíjakon" – próbálta megnyugtatni az aggódókat Ecclestone.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri az Ausztrál Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A PA Sport hírügynökség a 79 éves brit azon nyilatkozatát idézi, miszerint legalább három futamot várni kell még ahhoz, hogy el lehessen dönteni, valóban hiba volt-e a verseny közbeni üzemanyagfelvétel megtiltása.

„Elismerem, a hétvégi nem olyan viadal volt, amely nagyon sok embert lázba hozna – mondta Ecclestone. – Úgy gondolom azonban, később kellene megítélni ezt, most még kicsit korai lenne. Várjunk még három futamot, és a Kínai Nagydíj után döntsünk erről."

A Bahreini GP után a McLaren, a Red Bull és a Mercedes azt szeretné elérni, hogy kötelezővé tegyék a két boxkiállást, de Ecclestone nem biztos benne, hogy az istállók egyöntetűen támogatnák a javaslatot. „Talán vannak, akik csodálkoznak, hogy a csapatok miért dönthetnek egyáltalán a gumiválasztás kérdésében. Esetleg ha csak lágy keverékkel mehetnének, kétszer kellene bemenniük kereket cserélni, de nem vagyok benne biztos, hogy megszavaznák a Red Bull által javasolt két kiállást" – vélekedett Ecclestone.

„Gyakorlatilag ugyanaz a probléma, mint ami az elmúlt néhány évben: az autók nem tudnak elég közel kerülni az előttük lévőhöz, és így nem láthatunk több előzést. Az istállók is tudják ezt, de nem tesznek semmit ellene, mivel mindegyik csak a saját érdekét nézni: győzni akar. Találkoztam a csapatfőnökökkel és elmondtam nekik, miről szól ez az üzlet: a versenyzésről és a közönség szórakoztatásáról. Nem az a lényeg, hogy a számítógépeikkel játsszanak és menjenek egy gyors kört az időmérőn" – füstölgött a sportvezető.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik