A Renault gyakorlatilag elismerte a szándékos balesetet

MTI / NSOMTI / NSO
2009.09.16. 14:22
Címkék
A Formula–1-es Renault-csapat szerdán gyakorlatilag elismerte, hogy utasítást adott Nelsinho Piquet-nek tavaly Szingapúrban arra, hogy falnak rohanjon autójával, ezzel segítve a másik pilótát, Fernando Alonsót. Flavio Briatore csapatfőnök és Pat Symonds főmérnök távozott posztjáról.
Briatore távozott posztjáról (fotó: Action Images)
Briatore távozott posztjáról (fotó: Action Images)

Az istálló szerdai közleménye szerint nem vitatja a felvetődő vádakat, s képviselői majd a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szeptember 21-i meghallgatásán is ennek megfelelően fognak eljárni.

A Renault egyúttal jelezte, hogy Flavio Briatore csapatfőnök és Pat Symonds főmérnök távozott posztjáról.

Az istálló hivatalos közleményében azt írta, a csapat nem védekezik a 2008-as Szingapúri Nagydíjjal kapcsolatos vádak ellen.

„Egyben megerősítjük, hogy Flavio Briatore és Pat Symonds egyaránt elhagyják a csapatot" – tették hozzá.

Az istálló képviselőit szeptember 21-ére már beidézte az FIA a Renault-t, mint ismeretes, azzal vádolják, hogy Nelsinho Piquet szándékosan törte össze autóját a szingapúri futamon – ezzel a brazil győzelemhez segítette csapattársát, Fenando Alonsót. A kiszivárgott információk szerint Symonds a futam előtti taktikai megbeszélésen kérte Piquet-t, hogy a 13. vagy a 14. körben, a 17-es kanyarban törje össze autóját.

A Renault a meghallgatásig nem kommentálja az ügyet. Briatore korábban „felháborító hazugságnak" nevezte a megrendezett balesettel kapcsolatos találgatásokat.

A PIQUET-BALESET
 

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
3 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
3 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
3 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
3 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik