A BMW a következő szezonban nem indul a Formula–1-es világbajnoki sorozatban. A német istálló hivatalos honlapján tudatta a döntést, amelyet a cégvezetés kedd esti ülésén hozott meg. A bajor cég a jövőben más projektekre kíván koncentrálni.

Fotó: Reuters
A szezont még befejezi a BMW csapat, de 2009 végén jön a zárás

Fotó: Reuters
A szezont még befejezi a BMW csapat, de 2009 végén jön a zárás
MINDENT A FORMULA–1-RŐL!
A német gyár hivatalosan is megerősítette délelőtt az információt, és sajtótájékoztatót hívott össze ma délutánra, ahol bejelenti visszalépését a következő idénytől.
„Nagyon nehéz döntést kellett meghoznunk, de a stratégiai célok eléréséhez nem volt más választásunk. Más területekre akarunk koncentrálni, a Formula–1 nem kap a jövőben kulcsszerepet. Köszönettel tartozunk Mario Theissennek a projekt vezetéséért, minden munkatársunknak az istálló sikereiért” – nyilatkozta a BMW-vezető Norbert Reithofer.
„Mindössze három szezon után a legnagyobbakkal versenyeztünk, de a 2009-es idényben nagyon elmaradtunk a várakozásoktól. A tízéves Formula–1-es tapasztalat nagyon sokat segített az autóink fejlesztésében. Mivel a döntést csak kedden hoztuk meg, még nem tudom, mi lesz a csapattagokkal, de felelősséggel tartozunk az istálló minden egyes alkalmazottjáért” – mondta az elnökségi tag Klaus Draeger.
A BMW nagy tervekkel vágott neki a 2009-es sorozatnak, miután az előző szezonban Robert Kubica sokáig versenyben volt az egyéni világbajnoki címért, és Nick Heidfeld is szépen termelte a pontokat. A gyár végül összesen 135 egységgel zárt, mindössze 21-gyel kevesebbet gyűjtve, mint a konstruktőri világbajnok Ferrari.
A mostani szezonban azonban tíz futam során mindössze nyolc pontot (Heidfeld 6, Kubica 2) szerzett a csapat. A BMW körülbelül évi 300 millió eurót ölt bele a Formula–1-es istállóba, a német Welt lap szerint ez és a sikertelenség már túl sok volt a vezetőségnek, így a kiszállás mellett döntöttek.
AZ FIA NEM LEPŐDÖTT MEG
Rövid hivatalos közleményben reagált a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a BMW Formula–1-es csapatának kivonulására.
A szövetség szerint a BMW kivonulása egyértelműen jelzi, hogy a jelenlegi kiadásokkal nem tartható fenn a versenysorozat, főleg mert a gazdasági válság súlyosan érinti az autógyártókat is.
A FOTA érdekvédelmi szervezet felajánlotta segítségét az istállónak, míg a Mercedes és a Toyota bejelentette: továbbra is folytatják Formula–1-es projektjüket.
A szövetség szerint a BMW kivonulása egyértelműen jelzi, hogy a jelenlegi kiadásokkal nem tartható fenn a versenysorozat, főleg mert a gazdasági válság súlyosan érinti az autógyártókat is.
A FOTA érdekvédelmi szervezet felajánlotta segítségét az istállónak, míg a Mercedes és a Toyota bejelentette: továbbra is folytatják Formula–1-es projektjüket.

A BMW SAUBER F1 TEAM
STATISZTIKA
Első nagydíj: 2006 Bahrein
Nagydíjak száma: 62
Konstruktőr világbajnoki címek: -
Pilóta világbajnoki címek: -
Győzelmek: 1
Pole pozíciók: 1
Leggyorsabb körök: 2
Dobogós helyezések: 16
A csapat pilótái története során: Nick Heidfeld, Robert Kubica, Sebastian Vettel, Jacques Villeneuve

Első nagydíj: 2006 Bahrein
Nagydíjak száma: 62
Konstruktőr világbajnoki címek: -
Pilóta világbajnoki címek: -
Győzelmek: 1
Pole pozíciók: 1
Leggyorsabb körök: 2
Dobogós helyezések: 16
A csapat pilótái története során: Nick Heidfeld, Robert Kubica, Sebastian Vettel, Jacques Villeneuve
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







