Räikkönen már látja a fényt az alagút végén: ismét nyerhet a Ferrari

2009.05.26. 20:12
Kimi Räikkönen bár kissé csalódott, örül annak, hogy ismét a dobogón végzett a Ferrari Monacóban. Az olasz istálló finn pilótája szerint közeleg a pillanat, amikor ismét futamgyőzelmet ünnepelhetnek. A mostani hétvégén is mindössze 25 ezreden múlt…
Räikkönen és a Ferrari egyre jobb
Räikkönen és a Ferrari egyre jobb
Fotó: Reuters
Räikkönen és a Ferrari egyre jobb
Räikkönen és a Ferrari egyre jobb
Räikkönen és a Ferrari egyre jobb
Fotó: Reuters
Räikkönen és a Ferrari egyre jobb

„Nem voltam túl boldog a harmadik hellyel Monacóban. Persze tudom, hogy ez volt az utóbbi időben a legjobb szereplésünk, de semmi különlegeset nem jelent a számomra. Tudtuk, hogy előbb utóbb ismét megérkezünk az élmezőnybe” – mondta Kimi Räikkönen a Monakói Nagydíjat követően.

A finn világbajnok a hét végén a harmadik helyen végzett. Ferrari-pilóta most állhatott először dobogóra ebben a szezonban.

„Ismét dobogóra állni remek ajándék a csapat számára. Az utolsó hetek kemény munkája végre gyümölcsözött, ez pedig örömmel tölt el minket.”

„Tisztában vagyunk azzal, hogy jó úton haladunk. Van még néhány kisebb dolog, amit tökéletesíteni kell, de előbb vagy utóbb ismét futamot fogunk nyerni. Az autóink tovább javulnak majd, s ez látszódni fog a következő versenyeken is, reméljük, hogy még jobban meg tudjuk majd szorítania a legjobbakat. Az időmérőkön és a versenyeken is” – tette hozzá a finn.

KÉPGALÉRIA

KATT A KÉPRE!
KATT A KÉPRE!
KATT A KÉPRE!
Räikkönen úgy véli, nem állt messze a futamgyőzelemtől Monacóban sem, hisz, ha az időmérő utolsó pillanataiban nem autózik nála gyorsabb kört Jenson Button, a finn az élről rajtolhatott volna. a Monacói pályán pedig rendkívül nehéz előzni. Sarkosítva: 25 ezreden múlt a Ferrari futamgyőzelme, ennyivel volt jobb ugyanis Button az időmérőn.

A finn azonban így a rajtrács porosabb feléről indult, aminek köszönhetően még Rubens Barrichello is lerajtolta a ferrarist, akinek így már nem volt esélye a Brawn-autók ellen.

„Monacóban az időmérő jóval fontosabb, mint a többi futamon, mi pedig majdnem tökéletes munkát végeztünk: mindössze 25 ezreden múl, hogy mi induljunk az első rajtkockából. Nem az élről indulni pedig azt jelenti, hogy valószínűleg nem tudsz majd nyerni” – mondta Raikkönen.

Igaza volt...

Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
6 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
Tegnap, 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik