Kovalainennek nincs ideje szomorkodni: Monacóban javítani akar

Vágólapra másolva!
2009.05.18. 16:19
Heikki Kovalainen igencsak optimistán tekint a jövőbe, és nagy reményekkel várja a hétvégi Monacói Nagydíjat. A McLaren finnje eddig nem sok babért aratott a jelenlegi idényben: miután az első két versenyen összesen nem tett meg egy kört sem, Kínában az ötödik lett, aztán egy 12. hely következett Bahreinben, majd egy váltóhiba miatti kiesés Spanyolországban. Kovalainen azonban nem kesereg.
Kovalainen már Monacóra koncentrál
Fotó: Action Images (archív)
Kovalainen már Monacóra koncentrál
Kovalainen már Monacóra koncentrál
Fotó: Action Images (archív)
Kovalainen már Monacóra koncentrál

Továbbra is roppantul motiváltan tekint a jövőbe, és úgy gondolja, autójának újabb fejlesztési csomagjával Monacóban újabb javulást tapasztalhat majd.

„Nincs túl sok időm a szomorúságra a szezonkezdet miatt, bár azt hiszem, ez egy kicsit karakterfüggő is. Tudom, hogy erősnek és koncentráltnak kell maradnom, különben nekiállok különböző dolgokat, eseményeket, személyeket hibáztatni, és keseregni az egész helyzeten, ami nem vezet jóra” – fogalmazott a finn.

„Ezt az öt versenyt muszáj elfelejtenünk, s előre, a jövőbe nézve kell küzdenünk tovább. Ennél többet jelenleg nem tehetünk” – magyarázta az eddigi pályája során egy futamgyőzelmet (tavaly a Hungaroringen diadalmaskodott – a szerk.) arató pilóta.

A McLarennél az előttünk álló hétvégén az új aerodinamikai elemekben bíznak: az MP4-24 egyéb módosítások mellett az új első és hátsó szárnyakkal felszerelve vág neki csütörtökön a gyakorlásnak.

„Az új szárnyakkal szerintem kifejezetten nagyot léptünk előre, ezért okkal várhatom bizakodva a versenyt. Biztató és bátorító, hogy ezeket a fejlesztéseket egyszerre kapjuk meg. Nem az a típus vagyok, aki csak úgy feladja; én tovább szeretnék küzdeni, hogy jó eredményeket érjünk el, és úgy vélem, erre Monacóban nagyon jó esélyünk lesz.”

A McLaren Spanyolországban nem éppen csúcsra járatva szerepelt – Kovalainen kiesett, Hamilton pedig a legbosszantóbb helyen végzett: a 9. lett, éppen csak lemaradva a pontszerzésről.

„Sokan elfelejtik, hogy mennyit fejlődtünk a szezon rajtja óta. Talán a spanyol verseny volt, amely úgy tűnhetett, hogy egyértelmű visszalépést jelentett a korábbiakhoz képest. Ugyanakkor szerintem helytállóbb azt mondani, hogy a többiek többet javultak hozzánk képest” – magyarázott a finn.

„Minden hétvégén teszünk apró lépéseket, de nem várhatjuk, hogy ezek után nagyot ugorjunk előre. Jönnek a további fejlesztések, amelyekkel előbb-utóbb utolérjük a többieket és képesek leszünk az élmezőnnyel is versenyre kelni. Ezért én még nem írnám le a McLarent erre a szezonra” – adott hangot határtalan optimizmusának Kovalainen.
Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36

Először a pályán a címvédő McLaren; az Audi megint megadta magát – videók

F1
2026.01.28. 12:19

Hadjar az első tesztnap leggyorsabbja; az Aston Martin késésben van – videók

F1
2026.01.26. 18:26

A Mercedes elsőként hajtott pályára; a McLaren és a Red Bull leleplezte a 2026-os autóját – képek

F1
2026.01.26. 10:34
Ezek is érdekelhetik