Kimi Räikkönen szerint lassú a Ferrari, és ez egy ideig még nem változik

2009.04.24. 12:00
Nem szerzett pontot a Formula–1-es világbajnokság első három idei versenyén a Ferrari. Az olasz istálló, úgy tűnik, az idén nem lesz versenyben a bajnoki címért, az autóban már a pilóták, Kimi Räikkönen és Felipe Massa sem bíznak igazán. A finn szerint egész egyszerűen lassú az autó.
A Ferrarinak egyelőre nem megy
Fotó: Action Images (archív)
A Ferrarinak egyelőre nem megy
A Ferrarinak egyelőre nem megy
Fotó: Action Images (archív)
A Ferrarinak egyelőre nem megy

A Ferrari jelenleg utolsó a konstruktőri versenyben. Az olasz istálló legutóbb 1981-ben kezdte hasonlóan rosszul a világbajnoki szezont, és úgy fest, az elmúlt évek meghatározó eredményei után 2009-ben kénytelen lesz megelégedni a szürke eminenciás szerepével.

„Körülbelül egy másodperccel vagyunk a Brawn-GP és Red Bull autói mögött. Rendkívül nehéz lesz utolérni őket, mert mindenki fejlődni szeretne. Nagyon kemény feladat magasodik előttünk” – nyilatkozta Kimi Räikkönen, az istállóval 2007-ben világbajnoki címet nyerő finn pilóta.

Räikkönen és Massa eddig mindössze háromszor ért célba, és a legjobb eredmény a brazil malajziai 9. helyezése, ami hatalmas csalódás a Ferrari szimpatizánsainak.

„Nem úgy kezdtük a szezont, mint ahogy vártuk, de sajnos nincs meg a megfelelő sebességünk. A következő versenytől kezdve néhány új elem kerül az autóba, de az a futam sem ígérkezik könnyűnek. Remélem, az ottani teszten sikerül előrébb lépnünk, és talán a verseny is jobban alakul számunkra. Most még várnunk kell, és meglátjuk, hogy mi lesz” – tekintett előre a Bahreini Nagydíjra a finn pilóta.

„Mindenesetre nem érzek nyomást magamon, de tudom, hogy pontokat kell szereznem” – mondta Räikkönen. „Mindannyian egy csapatba tartozunk, így nem érezzük jól magunkat, amikor rossz futamokat tudunk magunk mögött, de a legjobb tudásunkat adjuk, és reméljük, ennek jutalmaként pontokat fogunk szerezni.”

A ma délelőtti szabadedzésen Felipe Massa a 8., míg Kimi Räikkönen a 10. helyet szerezte meg.
Legfrissebb hírek

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
9 órája

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
Tegnap, 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
Tegnap, 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00
Ezek is érdekelhetik