Ferrari: a hatvanadik idényre önbizalommal telve készültek

Vágólapra másolva!
2009.03.27. 13:55
Március 29-én megkezdődik Ausztráliában a 60. Formula–1-es idény, amelyet a korábbi évektől eltérően látványos szabálymódosítások előztek meg. A mezőny megmaradt tízcsapatosnak, igaz, nem sokon múlott, hogy a gazdasági világválság miatt csak kilenc istálló autói vágjanak neki az idei 17 versenynek. Beharangozó sorozatunkban egyesével nézzük végig, melyik csapatnál hogyan telt a téli szünet. Eseményekben sehol sem volt hiány. Sorozatunk kilencedik, utolsó előtti részében a Ferrarival foglalkozunk.

INFOGRAFIKA

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

INFOGRAFIKA

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

Töltse le szurkolói szoftverünket!

Nem állítjuk, hogy sokat vártak volna a Ferrarinál az új autó bemutatásával, hiszen elsőként, január 12-én álltak a nagyközönség elé az F60-assal. A vetélytársak persze rögtön találtak rajta az új szabályoknak nem feltétlenül és mindenben megfelelő elemet, vagy legalábbis olyat, amely szerintük nem felelt meg a szabályoknak.

Az idei regulák szerint a külső légterelőket ebben a szezonban már nem lehet használni, többek között ezért nincsenek teletűzdelve a kocsik mindenféle szarvakkal meg tüskékkel, mint tavaly. A Ferrarinál azonban találtak módot a kiálló légterelők bevetésére, csak nem úgy hívják.

A visszapillantó tükröket például függőleges oszlopon helyezték el a pilóta két oldalán, így „javul” a turbulencia a kocsi körül. A kipufogók messze kiálltak a kocsitest oldalsó részéből, és ezek aztán olyan légörvényeket okoztak az autó mögött, ami miatt jóval nehezebb lett volna követni, pláne megelőzni – KERS ide vagy oda.

A kipufogót később szabálytalannak találta az FIA illetékes testülete, ám a tükörtartó megoldás maradhatott, ám nem valószínű, hogy ezen annyira sok minden múlik. Ennél sokkal fontosabb lehet, hogy a száguldó cirkuszhoz hasonlóan az idén hatvanadik világbajnoki sorozatát ünneplő istállónál milyenre sikerült az ünnepi autó.

Szavazás

Hány pontot szerez a Ferrari a 2009-es szezonban?

Írja be az itt látható számot!

Melyik lesz a Ferrari legjobb eredménye a 2009-es idényben?

Írja be az itt látható számot!
Noha eleinte még fintorogtak a Scuderia Ferrari vezetői, ahogy egyre többet teszteltek, úgy váltak optimistábbá. A kocsi gyorsabb lett, egyre jobban használhatóbbá váltak a slick gumik, és az energiaátalakító-rendszer is eredményesebben működött.

„Óriási a változás az elmúlt évhez képest, ez kétségtelen. Eleinte másképp működött a kocsi, mint ahogy számítottuk, de én elég hamar hozzászoktam. Kényelmes, nincs vele gondom, és még gyors is” – mondta egy hónapja Felipe Massa, akinek azóta csak javult a véleménye az új autóról.

„Versenyképesek, gyorsak és megbízhatóak vagyunk, mi kell még? A tesztek során több, teljes versenyt szimuláltunk, semmi problémánk sem volt a kocsival. Készen állunk a bajnoki idényre” – mondta a brazil, aki Alberto Ascari 1952-es világbajnoki sikere óta az első lehetett volna, aki hazai pályán válik világbajnokká a tavalyi szezon végén.

A Ferrarinál egyébként meglepődtek a Brawn GP szárnyalásán, és úgy nyilatkoztak, hogy a világbajnoki címért folytatott harcban az újonc istálló lesz az első számú rivális. Ha valóban megvalósul, pikáns párharc lesz, hiszen egy abszolút újonc küzdhet meg a Formula–1 legtapasztaltabb, legeredményesebb gárdájával, amely egyetlen futamot sem mulasztott, mióta 1950. május 13-án felbőgtek a motorok a silverstone-i aszfaltcsíkon, és megtartották az első F1-es versenyt.

A Ferrari amúgy jelentős jubileumhoz érkezhet az idén: ha Massa és a 2007-es bajnok Kimi Räikkönen ketten együtt legalább 75 pontot szereznek, úgy a csapat begyűjti fennállásának 5000. pontját. Csak tájékoztatásképp: a második McLarennek jelenleg 3628 pontja van.

Apropó, Räikkönen: tavaly ugyan jól kezdett a finn, aztán úgy festett, regnáló világbajnokként olykor csak kiküldte az overallját a pályára, 14 futamon keresztül nem tudott győzni – igaz, nem is igazán feküdt neki a kocsi.

A finn – Massához hasonlóan – azonban az idén jól érzi magát az új F60-asban, ám legtöbb kollégájával ellentétben azért azt vallja, hiába a rengeteg újítás és szabálymódosítás, azért ez még mindig autóverseny, amelyen az dönt, ki a leggyorsabb.

Legfrissebb hírek

F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

F1
16 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
2025.08.22. 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33
Ezek is érdekelhetik