Kimi Räikkönen: „Amiben csak tudok, segítek Felipe Massának!”

2008.10.29. 21:38
A hétvégén befejeződik a Formula–1 2008–09-es idénye. A már csak kétesélyes versenyben a brit Lewis Hamilton vezet a brazil Felipe Massa előtt, ám a brazil nem adja fel. Sőt, a címvédő Kimi Raikönnen sem, aki kijelentette, hogy mindenben segít csapattársának.
A Ferrari pilótái remélik, hogy Brazíliában csak örömre lesz okuk
Fotó: Imago (archív)
A Ferrari pilótái remélik, hogy Brazíliában csak örömre lesz okuk
A Ferrari pilótái remélik, hogy Brazíliában csak örömre lesz okuk
Fotó: Imago (archív)
A Ferrari pilótái remélik, hogy Brazíliában csak örömre lesz okuk

„Nagyon boldog lennék, ha bármit is tehetnék Felipéért, ha így ő megnyerné a futamot” – mondta Räikkönen.

A segítségnyújtás a brazil számára is ismerős, hiszen a tavalyi interlagosi futamon ő segítette világbajnoki címhez a „jégembert”. Räikkönen már megkezdte „törlesztését a Kínai Nagydíjon, ahol maga elé engedte a brazilt.

Ám az estleges segítséggel sem könnyű a Ferrari pilótájának helyzete, mivel az első vagy legrosszabb esetben a második helyen kell beérkeznei, hogy legyen esélye a végső elszámolásnál.

„Egy autóversenyző mindig az első helyen akar végezni, de minden pilótának a csapatukkal való megállapodását kell betartania. Tehát nem versenyezhetsz egyénként” – nyilatkozta Massa.

Hozzátette: „Amikor csak egy ellenféllel harcolsz a végső győzelemért, és olyan helyzetben vagy, amelyben neki van a legjobb esélye a győzelemre, akkor a legtöbbet kell kihozni magadból. Ez ennek a sportnak a részét képzi.”

Räikkönen elmondta, hogy számára nem lényeg ki hol végez, a lényeg, hogy a futam után a Ferrari zsebelje be a konstruktőri világbajnoki címét. A következő évben pedig visszaszerezné elveszített címét a finn.

„Nem nyerhetnem már meg az egyéni versenyt ebben az évben, de biztosíthatok mindenkit, hogy jövőre megint meg fogom próbálni”.

A ferraris duó véleményéhez a világbajnokság esélyese, Lewis Hamilton is hozzászólt:

„Tavaly tapasztalatlanul kissé elkapkodtam a végét, de a hétvégén sokkal nagyobb figyelemre és összpontosításra lesz szükségem. Tudjuk, hogy nekünk nincs szükségünk a győzelemre. A lényeg a magabiztos, nyugodt versenyzés és pontszerzés” – foglalta össze a követendő taktikát Hamilton.

Ha minden a brit versenyző szerint történik, akkor Damon Hill 1996-os győzelme után ismét szigetországi bajnoka lehet a Formula–1-nek.
Legfrissebb hírek

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
2 órája

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
6 órája

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
9 órája

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
Tegnap, 20:12

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
Tegnap, 18:05

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
Tegnap, 16:55

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
Tegnap, 14:35

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
Tegnap, 12:23
Ezek is érdekelhetik