Pályafutása nyolcadik pole pozícióját ünnepelheti Hamilton

Vágólapra másolva!
2008.06.07. 21:35
Pályafutása nyolcadik, az idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta első pole pozícióját szerezte meg Kanadában Lewis Hamilton. Az előzetes jelentésekkel ellentétben „száraz körülmények” között zajlott az edzés, melyen kialakult, hogy rajtrács első öt helyén öt különböző csapat pilótái foglalhatnak majd helyet magyar idő szerint vasárnap este hét órakor.
Hamilton idén másodszor indulhat az élről.
Fotó: Reuters
Hamilton idén másodszor indulhat az élről.
Hamilton idén másodszor indulhat az élről.
Fotó: Reuters
Hamilton idén másodszor indulhat az élről.

Az, hogy Nico Rosberg megnyerte az egyórás délelőtti tréninget, már sejtette, hogy nem lesz szokványos az időmérés. A kvalifikáción Sebastian Vettel nem is vehetett részt, az egyik sikánban ugyanis úgy összetörte Toro Rosso-Ferrariját, hogy csapata képtelen volt összerakni az időmérőig hátralévő két órában.

Az első két kört Rubens Barrichello remek szereplése – a brazil először jutott a kvalifikáció harmadik szakaszába – és a Toyoták gyengéledése jellemezte.

A vb-éllovas brit Lewis Hamilton mindhárom szakaszban meg tudta verni a mezőnyt, így karrierje során nyolcadik, az idény során másodszor indulhat az első rajtkockából, ennek ellenére nincsenek illúziói a holnapi versennyel kapcsolatban.

„Ahogy az a korábbi versenyeken látszott, nagyon nehéz megtartani a vezetést. Ezekkel a tapasztalatokkal gazdagodva próbáljuk meg megnyerni a holnapi versenyt. Biztos vagyok benne, hogy a többiek hatalmas nyomást helyeznek majd rám.” – mondta Hamilton.

„Megteszünk minden tőlünk telhetőt, és összegyűjteni annyi pontot amennyit csak lehet, holnap például tizet.” – ecsetelte a taktikát a brit.

Ami a többieket illeti, Kubicán nem látszott, hogy tavalyi balesete bármilyen nyomot hagyott volna benne, remek teljesítménnyel a második rajtkockába kormányozta a BMW-t.

A Renault-nál sincs veszve minden, Alonso mindegyik szakaszban rendkívül kiegyensúlyozott és gyors volt, és mindössze tizenegy ezreddel maradt el a harmadik Kimi Raikkönentől.

Ami csapattárását, Felipe Massa teljesítményét illeti, a harmadik szakaszban nem tudta hozni korábbi formáját, és ez csak a hatodik helyhez volt elég.

A francia Sébastien Bourdais alkatrészcsere miatt büntetést kapott, és a 16. helyett a 19., utolsó előtti helyről rajtolhat.

FORMULA-1, KANADAI NAGYDÍJ

RAJTSORREND
1. sor: Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber)
2. sor: Kimi Ra:ikkönen (finn, Ferrari) Fernando Alonso (spanyol, Renault)
3. sor: Nico Rosberg (német, Williams) Felipe Massa (brazil, Ferrari)
4. sor: Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) Nick Heidfeld (német, BMW Sauber)
5. sor: Rubens Barrichello (brazil, Honda) Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
6. sor: Timo Glock (német, Toyota) Nakadzsima Kazuki (japán, Williams)
7. sor: David Coulthard (brit, Red Bull) Jarno Trulli (olasz, Toyota)
8. sor: Nelson Piquet (brazil, Renault) Adrian Sutil (német, Force India)
9. sor: Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) Jenson Button (brit, Honda)
10. sor: Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) Sebastian Vettel (német, Toro Rosso)
Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
13 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
20 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
23 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
2025.06.15. 16:34
Ezek is érdekelhetik