Hamilton: Ayrton Senna győzelmeire gondoltam az utolsó körökben

Vágólapra másolva!
2008.05.25. 18:30
Lewis Hamilton nagyszerű győzelmet aratott a kaotikusra sikeredett Monacói Nagydíjon. A McLaren fiatal pilótája a futam után elmondta, Ayrton Sennára gondolt a verseny utolsó köreiben, aki hatszor tudott nyerni Monte-Carlóban karrierje során. Hamilton szerint csapata nagyszerű munkát végzett, a verseny elején kapott defektjét olyan gyorsan tudták orvosolni, ahogy csak lehetett. A brit versenyző sikerével átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.
Lewis Hamilton monacói győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben
Fotó: Reuters
Lewis Hamilton monacói győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben
Lewis Hamilton monacói győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben
Fotó: Reuters
Lewis Hamilton monacói győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben

Lewis Hamilton nyerte meg a kaotikusra sikeredett nagydíjat Monte-Carlóban, és ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben a Ferrari finn pilótájától, Kimi Räikkönentől.

A McLaren brit versenyzője a futam után elmondta, a verseny alatt Ayrton Sennára gondolt, aki rekord számú, hat alkalommal tudott első helyen célba érni a monacói aszfaltcsíkon.

„Az utolsó körökben Ayrton Sennára gondoltam, aki nagyszerű sikereket ért el ezen a pályán. Hihetetlen élmény itt nyerni. Szeretném megköszönni a csapat kiváló munkáját, valamint hálás vagyok a családomnak és a barátaimnak is a támogatásukért” – mondta boldogan Hamilton a verseny után.

Hamilton számára nem kezdődött jól a futam, a verseny elején defektet kapott, így már a hatodik körben kereket kellett cserélnie.

„Ahogy közel kerültem Massához túlkormányozottá vált az autóm, és hozzáértem a korláthoz, ami miatt defektet kaptam. Szerencsére azonnal szólni tudtam a csapatnak, és olyan gyorsan tudtak reagálni, ahogy csak lehetett. Fantasztikus munkát végeztek” – mondta a brit.

Lewis Hamilton győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben a Ferrari címvédő pilótájától, Kimi Räikkönentől, aki csak a kilencedik helyen ért célba Monte-Carlóban.

A verseny részleteiről itt olvashat bővebben.

A VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY ÁLLÁSA

1. Hamilton 38
2. Räikkönen 35
3. Massa 34
4. Kubica 32
5. Heidfeld 20


A KONSTRUKTŐRI VB ÁLLÁSA

1. Ferrari 69
2. McLaren-Mercedes 53
3. BMW Sauber 52
4. Williams-Toyota 15
5. Red Bull-Renault 15
6. Renault 9
7. Toyota 9
8. Toro Rosso 6
9. Honda 6
Legfrissebb hírek

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Miamiban szakad az eső – káoszfutamra van kilátás?

F1
2025.05.04. 20:09

Verstappen tényleg csodát művel? Mennyire „rossz” a Red Bull a McLarenhez képest?

F1
2025.05.04. 16:16

Újabb hibák, újabb elszalasztott lehetőség – a McLaren a szombati időmérőn javítana

F1
2025.05.03. 12:53

„Jó munkát végez, és megérdemli" – Norrist nem aggasztja Piastri formája

F1
2025.05.02. 11:15

Hőség, eső, sprint – vízválasztó lesz a Miami Nagydíj Piastri és Norris csatájában?

F1
2025.05.01. 13:52

F1: „Két első számú pilótánk van” – Zak Brown

F1
2025.04.29. 15:03

„Megnehezítem a saját életemet" – Norris elvesztette a vezetést a bajnokságban

F1
2025.04.20. 23:59
Ezek is érdekelhetik