A spanyol Fernando Alonso 2010-től a Ferrari pilótája lesz

2008.05.24. 13:41
A grandprix.com információi szerint 2010-ben a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso a Ferrari pilótája lesz. Hivatalos forrásból ugyan még nem erősítették meg a hírt, de a grandprix.com megbízható informátorokkal rendelkezik, így hitelt érdemlőnek tekinthető értesülése, miszerint a spanyol világbajnok aláír a Ferrarihoz.
Alonso idén nem szerepel jól a Renault volánja mögött, így 2010-ben már Ferrarit szeretne vezetni
Fotó: Reuters
Alonso idén nem szerepel jól a Renault volánja mögött, így 2010-ben már Ferrarit szeretne vezetni
Alonso idén nem szerepel jól a Renault volánja mögött, így 2010-ben már Ferrarit szeretne vezetni
Fotó: Reuters
Alonso idén nem szerepel jól a Renault volánja mögött, így 2010-ben már Ferrarit szeretne vezetni

Fernando Alonso idén nyáron tért vissza a Renault-csapathoz, miután tavaly a McLaren pilótájaként csak harmadik helyen végzett a világbajnoki pontversenyben, és állandó vitái voltak csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

A korábban, a francia csapattal kétszeres világbajnok Alonso az idei sorozatban már nem tudja korábbi önmagát idézni, mert a Renault nem versenyképes a pontversenyben élen álló csapatokkal.

A konstruktőrök versenyében az istálló csak a hatodik helyen áll, míg Alonso a nyolcadik a pilóták versenyében.

A spanyol klasszis éppen ezért már többször nyilatkozta, hogy szívesen folytatná a Ferrariban pályafutását.

A vágyálomból úgy tűnik 2010-ben valóság lehet. A grandprix.com internetes portál a Monacói Nagydíj szombati szabadedzése előtt boxutcai forrásokra hivatkozva arról számolt be, Fernando Alonso megállapodott a Ferrari vezetőivel arról, hogy 2010-ben az olasz istállónál folytatja pályafutását.
Legfrissebb hírek

Verstappen a rádiójával, Antonelli az utcai Mercedesszel bajlódott Texasban

F1
2026.10.27. 13:19

Alonso kifakadt Austinban: A mezőny utolsó harmadában nagyon gyenge minőségű versenyzők vannak

F1
2026.10.26. 12:15

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
2026.10.13. 16:48

Fernando Alonso indulhat a jövő évi Dakar-ralin

F1
2026.10.06. 14:41

Verstappen előbb „legózott”, majd utolérte Schumachert Malajziában

F1
2026.10.05. 15:53

F1: Alonso jövőre is versenyez az Aston Martinnál

F1
2026.09.29. 14:16

C. Ronaldo után szabadon: Norrisnak senki sem mondja meg, mit ihat a futam után

F1
2026.09.15. 13:06

Fernando Alonso: Ebben az akkumulátorbajnokságban vannak nem szándékos előzések

F1
2026.09.11. 12:00