Räikkönen: Nem én vagyok a legesélyesebb a világbajnoki címre!

Vágólapra másolva!
2008.03.13. 12:06
A világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen nem hiszi, hogy ő lenne az egyértelmű favorit a 2008-as évaban. A finn versenyző szerint arról is korai még beszélni, hogy van-e előnye a Ferrarinak a többi csapattal szemben vagy sem, mert bármi megtörténhet. Räikkönen mindenesetre bizakodó.
Räikkönen (balra) egyelőre visszafogott az esélyeket illetően
Fotó: Reuters
Räikkönen (balra) egyelőre visszafogott az esélyeket illetően
Räikkönen (balra) egyelőre visszafogott az esélyeket illetően
Fotó: Reuters
Räikkönen (balra) egyelőre visszafogott az esélyeket illetően

Az évad első helyszínén, az ausztráliai Melbourneben csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón Räikkönen kijelentette, hogy nem emelkedik ki a mezőnyből, és hogy várhatóan idén is a McLaren Mercedes lesz a legnagyobb ellenfele a Ferrarinak

„Nem hiszem, hogy én lennék az, aki a legnagyobb eséllyel pályázik a világbajnoki címre. Még nem kezdődött el a szezon. Megtesszük, amit tudunk, de nem árt óvatosnak lenni, mert két fő csapat van.” – nyilatkozta a finn pilóta.

„Minden megtörténhet. Nem tudom, hogy erősebbek vagyunk-e Hamiltonéknál, de az biztos, hogy nincs számottevő különbség a két istálló között. Meg kell várnunk az első néhány futamot, utána már valamivel tisztábban lehet majd látni a helyzetet. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy nagyon erős ellenfelek leszünk.”

Räikkönen hozzátette, hogy a McLaren nem gyengült azzal, hogy Fernando Alonso elhagyta a csapatot az elmúlt szezon végén, de a spanyol pilóta a Renault-val valószínűleg lassabb lesz idén.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj magyar idő szerint vasárnap fél hatkor kezdődik.
Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
7 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
20 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik