Räikkönen: a Ferrari mindent megtett a sikerért, erős a csomagja

2008.02.29. 11:30
- A Ferrari minden tőle telhetőt megtett, erős a csomagja, de nem tudhatja, hogy a többi csapat milyen sebességre lesz képes – mondta a címvédő Kimi Räikkönen, két héttel az 59. Formula-1-es világbajnokság rajtja előtt. A finn versenyző szerint jól sikerült a maranellóiak felkészülési, de a téli tesztek eredményei alapján még nem okvetlenül számít első számú esélyesnek.
Kimi Räikkönen reméli, az F2008 versenyképes lesz a szezonban
Reuters
Kimi Räikkönen reméli, az F2008 versenyképes lesz a szezonban
Kimi Räikkönen reméli, az F2008 versenyképes lesz a szezonban
Reuters
Kimi Räikkönen reméli, az F2008 versenyképes lesz a szezonban

„Csak a versenyen láthatjuk meg, mennyire lesznek gyorsak az ellenfeleink – mondta Räikkönen. – Mi nagyon boldogok vagyunk a télen elvégzett munka minőségével, Melburne-ben kiderül, ez mire lesz elég. Úgy gondolom, erős a csomagunk.”

A finn versenyző éveken át szolgálta a McLaren-Mercedest, kétszer végzett összetettben a második helyen. A 2006-os idény után került át Maranellóba, és óriási csata után világbajnok lett, egy ponttal előzte meg a wokingiak duóját, Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót.

A Ferrari a március közepén kezdődő szezont megelőző teszteken meggyőző teljesítményt nyújtott, sokan úgy véli, csak Räikkönen vagy Felipe Massa lehet az idei világbajnok.

„Megbízható az autónk. Tavaly néhány kisebb dolog miatt akadt úgy, hogy balszerencse sújtotta a kocsinkat, de ez mindig előfordulhat” – jegyezte meg a finn pilóta.

Kimi Räikkönen szerint semmilyen kritika nem illetheti a Ferrari munkatársait, akik az elmúlt hónapokban hatalmas intenzitással dolgoztak az idei sikerekért.

„Mindent megtettünk, amit lehetett. Jó, hogy hamarosan ismét versenyezhetünk. Melbourne-ben kiderül, ki a gyors és ki nem. A teszteredmények alapján még nem állapíthatjuk meg az erőviszonyokat, de az időeredmények elég szorosak. Előfordult, hogy egyik nap valaki nagyon gyors, majd a következő edzésen egy másik srác remekelt. Még néhány hetet várnunk kell, de az időmérőn már megismerhetjük a tényeket” – fejtegetette a címvédő.

A szakértők idén is Ferrari-McLaren párharcot várnak, Räikkönen is közéjük tartozik.

„Biztos, hogy nagyon erősek, de igazából a futamokon tudhatjuk meg, mennyire versenyképesek” – jegyezte meg a wokingiak korábbi klasszisa.
A finn sztár azonban sietve hozzátette: a Ferrari idei autója mindenképpen jobb, mint a tavalyi konstrukció.

„Az F2008 minden téren erősebb. Sokat javult a hátsó része, úgy tűnik, remekül együttműködik az abroncsokkal és az autó többi részével is”.

Az 59. Formula-1-es világbajnokság a március 14-16-i Ausztrál Nagydíjjal indul Melbourne-ben.
Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
18 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
20 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik