A pályaigazgató elszigetelt jelenségnek tartja Hamilton gyalázását

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 15:02
Ramón Padreras pályaigazgató úgy véli, csak egy tíz-tizenöt fős társaság viselkedett elfogadhatatlanul a Formula-1-es csapatok múlt heti barcelonai tesztjén, szó sincs arról, hogy a rasszizmus betört volna a sportágba. A montmelói létesítmény vezetője szerint ő és kollégái mindent megtettek a súlyosabb botrány elkerüléséért és a közvéleményt azzal vádolja, hogy felnagyították a brit versenyzőt ért inzultusok mértékét.
Tíz-tizenöt fős csoport gyalázta Lewis Hamiltont
Reuters
Tíz-tizenöt fős csoport gyalázta Lewis Hamiltont
Tíz-tizenöt fős csoport gyalázta Lewis Hamiltont
Reuters
Tíz-tizenöt fős csoport gyalázta Lewis Hamiltont

„Pénteken tíz, megafonnal felszerelkezett ember viselkedett elfogadhatatlanul Lewis Hamiltonnal szemben. Két személyt azonnal kidobtunk a pályáról, kiürítettük a McLaren garázsának közelében lévő szektort. Szombatra pedig bezártuk a csapat székhelye fölött lévő nézőteret is lezártuk. Ezzel meg is oldottuk a problémát” – szögezte le Ramón Padreras.

Ismert, a A Marca című lap szerint jól hallható volt a "k... fekete" és a "fekete sz.." gyalázkodás, amikor a színes bőrű versenyző sétált a boxban a Forma-1-es csapatok hétvégi, barcelonai tesztelésén. Több néző feketére festette az arcát, s "Hamilton családja" feliratú pólót húzott. Ennek kapcsán a Nemzetközi Automobil-szövetség kilátásba helyezte, hogy újabb incidens esetén törlik az F1-es programból a barcelonai vagy a valenciai futamot. Az FIA arra kérte a spanyol szövetséget, hogy részletesen számoljon be a megelőzést célzó intézkedések tervéről.

„Úgy vélem, hogy a tíz-tizenöt ember viselkedését kiragadták a valós körülmények közül. Semmiképpen sem mondhatjuk, hogy cselekedetük általános képet festene arról az ötvenöt ezer szurkolóról, aki a három nap során kilátogatott a pályáról. Természetesen elítéljük a rasszista vagy xenofób megnyilvánulásukat. Nem engedjük meg, hogy ez valaha megismétlődjön” – szögezte le a pályaigazgató.

Ramón Padreras védekezése ellenére Angliában továbbra sem csillapodnak a kedélyek az ország egyik legnépszerűbb sportolóját ért támadások miatt. Gerry Sutcliffe sportminiszter azt tervezi, hogy levélben kér tájékoztatást az FIA-tól a tervezett intézkedésekről.

„Sokkoltak az esetről készült undorító fotók. Miként engedhették be a pályára a sértő pólókat viselő embereket? Nem tolerálhatjuk a rasszizmust. Sajnos nem először ér ilyen jellegű támadás brit sportolót Spanyolországban” – jelentette ki a politikus.

Gerry Sutcliffe szerint megkérdőjelezhető a barcelonai Formula-1-es verseny létjogosultsága.

Kedden több angol újság is idézte a Manchester United labdarúgóját, Rio Ferdinandot, aki szintén felháborodottan nyilatkozott a botrányról.

„Nagyon csalódott vagyok a pólók, a pólókon lévő feliratok és az arcokra kent festés okán. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Nagyon kíváncsi vagyok a az illetékes testületek reakciójára. Nincs helye ilyen butaságnak és tudatlanságnak a társadalomban” – mondta Ferdinand.

A futballista reméli, hogy súlyos büntetést szabnak ki és ez elrettentheti az embereket a hasonló cselekményektől.
Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
19 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
20 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik