Mosley: Lewis Hamilton még Michael Schumachert is felülmúlhatja

2008.01.30. 13:34
A Nemzetközi Automobil-szövetséget irányító Max Mosley szerint a tavalyi sorozat megnyeréséről egy ponttal lemaradó Lewis Hamiltonnak nincs oka a szomorkodásra, a jövőben még számtalanszor megnyerheti a Formula-1-es világbajnokságot. Az FIA-főnök még azt sem tartja kizártnak, hogy a McLaren-Mercedes versenyzője még a 2006-ban visszavonult, hét elsőségig jutó Michael Schumachert is megelőzheti az örökranglistán.
Lewis Hamilton gőzerővel készül az új szezonra
Lewis Hamilton gőzerővel készül az új szezonra
Lewis Hamilton gőzerővel készül az új szezonra
Lewis Hamilton gőzerővel készül az új szezonra

A legutóbbi sorozatot újoncként kezdő Hamilton az utolsó futamig az élen állt, de Brazíliában csak a hetedik helyen ért célba, így összetettben is lemaradt a nagy diadalról.

„Ha elfogultság nélkül nézzük a tavalyi világbajnokságot, akkor megállapíthatjuk, inkább Räikkönen, mint sem Hamilton érdemelte meg a címet” – szögezte le Mosley.

A nemzetközi szövetség első számú vezetője azonban úgy véli, hamarosan már az első számú brit pilóta lehet a száguldó cirkusz legjobbja.

„Ha nem történik drámai esemény a karrierjében, akkor számos világbajnoki címet szerezhet. Amennyiben olyan sokáig versenyez majd, mint Michael Schumacher, akkor még őt is felülmúlhatja. Persze nem lesz könnyű dolga, számos kiváló fiatal versenyző lesz az ellenfele” – szögezte le az FIA elnöke.

Max Mosley szerint Hamilton képességeiről sokat elárul a 2007-es eredménysor: négy futamot nyert, a szezon első kilenc futamán dobogóra állt és csak egy ponttal maradt el a világbajnok Kimi Räikkönentől. Nem meglepő, hogy a versenyző nemrég 2012-ig hosszabbította meg szerződését a McLaren-Mercedesnél.

Igaz, a tavalyi szezon többször is azt mondta, akár el is hagyja az F1-et, ha azt túlságosan áthatja a „politika”. Ismert, a McLaren életét hónapokon át megkeserítette a kémbotrány, és Hamilton ellen is több eljárás zajlott.

„Gyűjtse össze a millióit a bankban és ne figyeljen a politikára. Másokkal együtt észre kell vennie, hogy ez egy összetett sportág és az FIA mindent megtesz a megfelelő irányításért” – jegyezte meg Max Mosley.

A nemzetközi szövetség főnöke szerint Hamilton csak pillanatnyi dühében fenyegetőzött a száguldó cirkusz elhagyásával, és esze ágában sincs a sportágváltás vagy a visszavonulás.
Legfrissebb hírek

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Itt a versenynaptár: 2027. augusztus 1-jén rendezik a 42. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjat!

F1
2026.09.16. 11:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58